Családokkal tesztelik az önvezető Volvókat – ön részt venne benne?
A svéd gyártó már nem csak a saját munkatársaival, hanem laikus felhasználókkal is próbálgatja az autonóm technológiákat.
A svéd gyártó már nem csak a saját munkatársaival, hanem laikus felhasználókkal is próbálgatja az autonóm technológiákat.
A milliárdos csalással vádolt DK–MSZP-s képviselő és hat társa van előzetesben, a bíró meghosszabbította a letartóztatást.
Szexuális irányultságon alapuló jogellenes hátrányos megkülönböztetést jelent, hogy a kormány családpolitikai honlapján, a csalad.hu oldalon szereplő tájékoztató anyagokban a bejegyzett élettársak nincsenek feltüntetve a kedvezményekre jogosultak között, illetve a Szivárványcsaládokért Alapítvány nem szerepel a családszervezetek listáján. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság 30 napot adott a jogellenes állapot megszüntetésére.
A This Morning című műsor vendége a négygyerekes Gemma Andrews volt, aki 30 fontot kér a rokonaitól az ünnepi vacsoráért cserébe.
A magyar családok nőtagjai a szülés után alig tudnak visszatérni a munkába nyolc óránál rövidebb időre, míg a férfiak túlórák tömegét kénytelenek elvállalni. A cégek eközben nagyot trükköznek a hivatalosan részmunkaidőre bejelentett dolgozóikkal.
A Ragaszkodj hozzá! kezdeményezés arra volt kíváncsi, a magyar párok számára mit jelent a gyermekvállalás.
Egyre szövevényesebb a libanoni lemondott kormányfő ügye, Harírit valaki szerint fogságban tartják Rijádban, ő maga tagadja ezt. Most előállt a libanoni elnök is, szerinte Haríri családját is fogolyként kezelik Szaúd-Arábiában. A háttérben a szunnita-síita szembenállás van.
Léteznek olyan családok, amelyek komoly szerepet játszottak és játszanak a világpolitika, a világgazdaság alakításában.Világméretű összeesküvések szereplői vagy józan üzletemberek?
Az eddigi 35 helyett a 28 órás munkahét bevezetését követeli a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall.
Újra Budapestre jön a Családok Világkongresszusa, még egy rendezvényt szervezzenek meg a kormány támogatásával.
Elöregszik az ország, tovább fogy a népesség, egyre idősebben vállalnak gyereket a magyarok, és főleg a szegény területekről nem is szívesen költöznek el – ezt állapította meg a KSH az elmúlt öt évet vizsgálva.
Első körben a Budapest-környéki helyekre koncentrálunk.
Feltehetően egy közeli rokon okozta azt a tűzesetet, amiben a kisfiú elveszítette édesapját és testvérét.
Július óta a 39 éves Renaud Fillioux a legendás konyakgyártó cég, a Hennessy degusztációs bizottságának elnöke. Mi a munkaköre?
Az 59. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen készült a kép Madonnáról, ahogy mind a hat gyermeke körülötte mosolyog.
Három nemzedék, három nő, egy 33 éves exportigazgató egy 3 milliárd forintos éves forgalmú gépipari cégnél. Ahol a sikernek is három titka van: munka, hagyomány és női szemléletmód.
Néhány napja egy kalandparkot is kibérelt kislánya számára, de itt van vele 8 hónapos kisfia is
A pofátlan parkolásra sajnos szinte naponta akadnak újabb hazai példák, mutatjuk a legfrissebbet.
Bizonyára emlékezetes marad a család nyaralása az éjjeli medvelátogatás miatt. Az éhes ragadozó rumlit csinált, miután nem találta a kijáratot.
A közelmúltban bejelentett kormányzati demográfiai csomag, ami az 1,4-es gyerekátlagból varázsolna 2,4-et, a valós segítség helyett inkább tűnik újabb pazarló és üres propagandának. Senkinek sem jó a magán meddőségi központok megbélyegzése, mégis ez történik. A kormány most a meddő magyar párokat hagyja az árok szélén? Vélemény.