Magát titkosügynöknek kiadva, Pintér Sándorra hivatkozva zsebelt be tízmilliókat egy csaló
A Blikk szerint a budapesti férfi NAV-eljárás alatt álló vállalkozókat keresett meg, majd elhitette, ismer valakit, aki segíthet elsimítani a problémákat.
A Blikk szerint a budapesti férfi NAV-eljárás alatt álló vállalkozókat keresett meg, majd elhitette, ismer valakit, aki segíthet elsimítani a problémákat.
Az INKY biztonsági kutatói az elmúlt hónapokban legalább 400 adathalász típusú levelet észleltek, amiket a Pfizer vakcinájához köthető témákban küldtek szét a csalók.
A 62 éves férfit két éve ítélték el Németországban, számos bűncselekményt követett el.
Simonka közleményében azt írta, szerinte körzetét megnyerheti a Fidesz, de nem vele.
Külön szép a történetben, hogy a férfi beceneve „Berlusconi”.
Három csaló ellen emelt vádat az ügyészség. Azzal vádolják őket, hogy egyikük törvényszéki végrehajtónak hazudva magát a két társa számlaszámára utaltatott soha nem létező köztartozásokat.
A 27 éves férfi egy rendszerhibát kihasználva a tárcáján lévő kriptovaluta sokszorosának megfelelő összeget állított elő.
Meglepetésre vallomást tett a bíróság előtt a Theranos-ügy fővádlottja, Elizabeth Holmes.
A karácsonyi ajándékokra félretett megtakarítását veszítette el egy brit férfi, miután bedőlt a csalók whatsappos megkeresésének. A szakértők szerint egy gyakoribbak a hasonló próbálkozások az üzenetküldőn.
Álnéven, több férfit is szédítve szedett össze a pár komoly összegeket.
Cs. Sándor egymilliárd forintot követelt a biztosítóin a lábaiért.
A biztosítótársaság elkapta a férfit. Azért gyanakodtak rá, mert korábban már a felesége halálát is megpróbálta megrendezni.
Az Egyesült Arab Emírségekben távolról vertek át egy banki alkalmazottat, a műveletben pedig egy szoftvernek is szerepe volt: leutánozta a fiókvezető hangját.
Egy nigériai férfi többeket rávett, hogy saját nevükre bankszámlát nyissanak. Ezek segítségével mostak tisztára külföldi bűncselekményekből származó pénzeket.
Budapesttől nyolcezer kilométerre, mindössze telefon és laptop használatával építette fel és irányította a valaha létezett egyik legszofisztikáltabb magyar bűnszervezetet a most mindössze 30 éves T. Alex, akire három éven át vadászott a rendőrség, míg végül a Dominikai Köztársaságban július elején elfogták. A büntetlen előéletű T. Alex hét év leforgása alatt olyan bűnszervezetet épített ki, amelyet több száz “asszisztens” segített úgy, hogy egy részüknek fogalma sem volt arról, mihez is asszisztál. Az ügyben az FBI segítségét is igénybe kellett venni. Amikor elfogták, T. Alex igencsak meglepődött.
Az Apple mostantól azt is lehetővé teszi, hogy a felhasználók jelentsék az olyan alkalmazásokat, amik kifejezetten a felhasználók rászedésére készültek.
Kemény kritikát fogalmazott meg az Európai Ügyészség vezetője, aki azzal vádolja Szlovéniát, hogy beavatkozik az EU igazságszolgáltatási rendszerébe. Laura Codruta Kövesi azért bírálta a szlovén kormányt, mert még mindig nem nevezték ki az uniós testületbe delegált ügyészeket.
A vád szerint bemutatókon állapították meg, hogy áldozataik olyan súlyos állapotban vannak, hogy csak olyan lézeres karórával, vagy elektromos berendezésre kötött párnával lehet segíteni rajtuk, amilyet ők árulnak.
Sose szabad üzletet kötni olyan brókerrel, akivel nem lehet találkozni, és aki fix hozamot ígér – ezek a fő tanulságai annak a kiterjedt csalássorozatnak, amelyben a magyar rendőrség is nyomoz.