Megkopasztják a csalók a bajba jutott adósokat
A bajba jutott devizahitelesektől számtalan módon próbálnak meg pénzt kiszedni csalók - írja a Magyar Hírlap.
A bajba jutott devizahitelesektől számtalan módon próbálnak meg pénzt kiszedni csalók - írja a Magyar Hírlap.
A fűtési idény végével és a fűtéskorszerűsítési munkák kezdetével ismét elszaporodtak az olyan esetek, amikor különböző vállalkozások képviselői lakásokba becsöngetve – a Főtávra hivatkozva – igyekeznek radiátorcserével kapcsolatos megrendeléshez jutni, amire esetleg előleget is próbálnak kérni.
A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) alvállalkozóinak adják ki magukat csalók Budapesten, és több százezer forintot kérnek el az elvégzett munkáért.
A két férfi jelentős, esetenként 10 millió forintos kárt okozott. A rendőrség sértetteket keres.
Kínai csalók hamis bankautomatát állítottak fel Pekingben, hogy megtudják a gép gyanútlan használóinak banki adatait és azután megcsapolhassák számláikat.
Mintegy százmillió forintra becsülik szakértők azt az összeget, amennyivel az engedély nélkül működő utazásszervezők évente megrövidítik a legális utazási irodákat, az államot és a fogyasztókat − írta a Magyar Nemzet hétfői számában.
Csalás miatt több mint harminc indulót kizártak utólag egy január 2-án rendezett maratonfutó versenyből Kínában.
Csalókat fogtak el a rendőrök Miskolcon, az öt férfi egy már nem létező alapítvány nevében gyűjtött adományt.
Az elmúlt fél évben legalább húsz vállalkozót vertek át csalók azonos módszerrel, olcsó üzemagyagot ígérve. Szegeden három ember ellen vádat emeltek, de közben Győr környékén ütötte fel a fejét ugyanez a módszer - írja a Népszabadság.
Kétmillió eurót akartak leemelni csalók a francia elnöki hivatal bankszámlájáról, miután megszerezték annak számát. A Le Canard Enchainé című szatirikus hetilap szerdai számának címlapján megjelent értesülést az Elysée-palota is megerősítette.
A Markhot Ferenc Kórház vezetésének a tudomására jutott, hogy ismeretlenek a reumaosztály nevében telefonon ingyenes fizikoterápiás kezelést ajánlanak, melyet a betegek otthonában végeznének el.
Egyre több személyt érintenek az internetes párkeresésekhez kapcsolódó csalások - hívja fel a figyelmet az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület.
Egyre több webes felhasználó esik áldozatul valamilyen csalásnak, amikor online foglalásba kezd a nyaralását illetően. Íme néhány tipp internetes biztonsági tanácsadó társaságoktól, mire ügyeljünk, hogyan kerülhetők el a kellemetlen csalódások.
Vízműveseknek adták ki magukat és csatornaellenőrzésre hivatkozva próbáltak meg bejutni sárga egyenruhát viselő ismeretlenek néhány szentendrei otthonba - mondta a Duna-menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. titkársági osztályának vezetője.
Piacon vásárolt ál-egyenruhában bukott le a napokban három álvámos Dél-Magyarországon, a triót feljelentették a valódi pénzügyőrök - értesült a HavariaPress.
Több mint egymillió forintot csalt ki egy jóhiszemű, segítőkész 83 éves szolnoki asszonytól egy nő arra hivatkozva, hogy közlekedési balesetet szenvedett ismerősét helikopterrel szeretné elszállíttatni - közölte a rendőrség szerdán.
Egy váratlan agyműtét kórházi költségére hivatkozva több mint félmillió forintot csaltak ki egy idős embertől Jászapátiban; az ígéret arról szólt, hogy a kölcsönkért pénzt dollárban adják vissza, de a sértett bankók helyett kartonpapírt kapott - közölte a rendőrség szerdán.