Kizuhant a kilencedikről egy 87 éves bácsi, de jól van
Egy idős nyíregyházi férfi vasárnap nekilátott, hogy saját kezűleg megszerelje erkélykorlátja üvegtábláit. Szerelés közben kizuhant, de hihetetlen szerencsével a 8. emeletre esett be.
Egy idős nyíregyházi férfi vasárnap nekilátott, hogy saját kezűleg megszerelje erkélykorlátja üvegtábláit. Szerelés közben kizuhant, de hihetetlen szerencsével a 8. emeletre esett be.
Csoda történt Brazíliában: egy másfél éves gyerek megölt egy kígyót, amelynek egyébként 70 százalékban halálos a marása. Azt játszotta, hogy a kígyó a játéka, és nem engedte ki a hüllőt a szájából.
De, tette hozzá, lehetőséget ad az embereknek arra, hogy csodát tegyenek. A köztársasági elnök Nick Vujicic szerb származású amerikai lelkipásztor budapesti látogatásáról is beszélt.
Nápolyba utazott, ahol a jelenlétének egyből csodát tulajdonítottak. De még ebből a helyzetből is jól kijött.
A fiút Krakkó egyik kórházába szállították be, miután vasárnapra virradó éjjel észrevétlenül felkelt gyerekágyából, és pizsamában kisétált a közeli erdőbe. Néhány óra múlva, vasárnap reggel találták meg. Az ilyen mértékű hipotermiában lévő beteg megmentése csodával határos.
A vatikáni Szentté Avatási Ügyek Kongregációjának teológiai tanácsadó testülete jóváhagyta a VI. Pál pápa (1897-1978) közbenjárására bekövetkezett csodát, amivel a néhai egyházfő közelebb került a boldoggá avatáshoz - jelentette honlapján a CNA katolikus hírügynökség.
Vallási meggyőződése miatt halt meg kígyómarástól egy pünkösdista lelkész a Kentucky állambeli Middleborough-ban: az orvosok megmenthették volna, de ő elutasította a segítséget, mert biztos volt benne, hogy hite megmenti a méregtől – írták vasárnap a CNN hírtelevízió oldalán.
A házigazda szerb válogatott fantasztikus mérkőzésen 28-25-re legyőzte a címvédő norvég csapatot a női kézilabda-világbajnokság szerdai negyeddöntőjében.
Újabb állítólagos csodás gyógyulást jegyeztek fel orvosok egy lourdes-i zarándokról, ez immár a 69. eset – másfél évszázad alatt.
Amit csütörtök este az amerikaiak mutattak kosárlabdában, az nagyjából az volt, amit Gyurta Dani mutatott szerda este a medencében. Káprázatos, varázslatos, leírhatatlan.
Az amerikai baseball ligák második vonalának számító Minor League Baseball bajnokság egyik mérkőzésén mutatta be káprázatos elkapását a Reading Phillies játékosa, Jiwan James.
"Csodás természeti jelenségekről" írt az észak-koreai hírügynökség Kim Dzsong Il halála kapcsán.
"Az első csodája az volt, hogy megszabadította a világot a gonosz megtestesülésétől, a bűn és a gyűlölet megtestesülésétől" - jelentette ki a mélyen vallásos, katolikus ország vezetője újságírók előtt.
Alighanem késedelmet szenved a néhai II. János Pál boldoggá avatása, mivel az illetékes orvosi bizottság nem fogadta el az aktushoz szükséges csodás gyógyulást - írta csütörtökön honlapján a La Repubblica.
Átlyukasztott koponyája ellenére túlélte 1848-as balesetét egy amerikai pályamunkás, aki csak 1860-ban halt meg. Most lehet, hogy az ő fényképe került elő a Flickr képmegosztó oldalon - írja az npr.org.