#Debrecen




Orbán: a járulékok mérséklése a következő lépés

A tranzakciós adóval lényegében a pénzügyi spekulációkat szorítanák vissza - mondta Orbán Viktor a Debreceni Televíziónak. Az ötkulcsos áfa bevezetéséről azt mondta, ami az elemi létfenntartáshoz szükséges, az alacsonyabb kulcshoz tartozna, míg a luxuscikkek a magasabbhoz.


Orbán ma a Richternél tesz látogatást

A Richter Gedeon Nyrt. debreceni biotechnológiai üzemét ma avatja fel Orbán Viktor miniszterelnök, Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere és Bogsch Erik, a részvénytársaság vezérigazgatója.












„Kellettek a pofonok” – Risztov Éva újra lubickol

Tizennégy éves korában az új Egerszegit látták benne, két évvel az athéni olimpia előtt a szurkolók többsége az ő olimpiai aranyérmét tartotta legvalószínűbbnek. Risztov Éva később „csak” ezüstökig jutott 50 méteres medencében világversenyen, megcsömörlött, 20 évesen befejezte. Két és fél év után tért vissza, Debrecenbe költözött – és most az övé az egyik legsikeresebb sztori. A hét végi ob-n klasszikus számokban nyert. Megint egy olimpia előtt.



Londonban veszélyben lesz Cseh Laci csúcsa

Cseh László sikerével indult a debreceni országos úszóbajnokság második versenynapja. Cseh címét megvédve diadalmaskodott a 100 pillangó pénteki döntőjében, a legjobb teljesítmény azonban Bernek Péter nevéhez fűződik, aki a világranglistán a harmadik helyre jött föl a 200 háton elért győztes idejével.


Cseh Laci: "ezt nagyon elrontottam"

Cseh László két számban győzött, két számban kikapott a debreceni úszó ob-n, ahol Hosszú Katinkát leszámítva a teljes magyar élmezőny rajtkőre áll.