#Debrecen



Újra Debrecenben lehet a hőlégballon-Eb

A 2005-ben megtartott hőlégballon-Európa-bajnokság és a tavalyi világbajnokság után a 2013-as Eb-t is szeretné megrendezni Debrecen - derült ki Somogyi Béla (Fidesz) alpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján.



Balla-gyilkosság: fontos szerepe lehet egy tévésorozatnak

Az egyik tévécsatornán bemutatott filmsorozat, illetve a filmet megszakító reklámok időpontjának elemzését kérte a védő a Balla Irma-gyilkosság ügyében megismételt elsőfokú eljárás keddi tárgyalásán a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon kedden, amikor tanúkat hallgatott meg Bakó József bíró.


Debrecenben panoptikum készül Toldiról

Nettó 21,3 millió forintért építi meg Debrecenben a Toldi-panoptikumot a tenderre egyedül meghívott kiskunfélegyházi Reneszánsz Panoptikum Kft. - a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által kiírt közbeszerzés eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.


Jó hírt kaptak a debreceni kismamák

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) szülészeti és nőgyógyászati klinikáján hétfőn egyágyas szülőszobákat adtak át. A négy teljesen különálló, fürdőszobás szobát a legkorszerűbb szülőágyakkal és barátságos bútorokkal rendezték be.


Szekéren vitte ki férjét az erdőbe egy asszony, hogy megölje

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítélt pénteken jogerősen 17 és 15 év fegyházbüntetésre két vádlottat a Debreceni Ítélőtábla; az elítéltek az elsőrendű vádlott férjét ölték meg 2009 nyarán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az elkövető saját férje megölésére bérelte fel unokatestvérét, végül ketten végeztek a férfival.


Párt kap a debreceni állatkert recés zsiráfja

Európa-szerte ritkának számító recés zsiráf (Giraffa camelopardalis reticulata) egy nőstény példánya érkezik csütörtökön a Debreceni Állat- és Növénykertbe, így az alfaj tenyészprogramja is elindulhat a városban - mondta el Nagy Sándor Tibor, a Nagyerdei Kultúrpark igazgatója.



Debrecenben szinte minden drágul

Díjemelésekről döntött csütörtöki ülésén a debreceni közgyűlés: a cívisvárosban jövőre drágul a parkolás, a tömegközlekedés, a temetkezés, a kéményseprés, valamint emelkednek a víz- és csatornadíjak.



Elmérték az új villamosperonokat Debrecenben

A DISZ Kulturális Egyesület debreceni önkormányzati képviselői szerint elmérték a városban a villamosmegállók szigeteinek magasságát, így a régi villamoskocsik ajtaját nem tudják majd kinyitni a megállókban a peronok átépítése után.




Ismét szmogriadó van Debrecenben

Elrendelték a szmogriadót kedden reggel Debrecenben, miután a szálló por (PM10) mennyisége az elmúlt két napban növekedett, s légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke is túllépte a riasztási küszöbértéket két mérőállomáson - közölte Vígh Vanda, a városháza sajtóreferense.


Holnap ismét jöhet a szmogriadó Debrecenben

Debrecenben a szálló por légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke vasárnap két városi mérőállomáson is túllépte a riasztási küszöbértéket, így várhatóan kedden ismét korlátozásokat vezetnek be a városban - közölte a debreceni polgármesteri hivatal hétfőn.