#deficit

Újra hiány keletkezett az észt államháztartásban
 

Újra hiány keletkezett az észt államháztartásban

Deficitessé vált az észt államháztartás az első kilenc hónapban. A balti ország pénzügyminisztériumának csütörtökön közölt adatai szerint a kilenchavi hiány a hazai össztermék (GDP) 0,1 százaléka volt, ami 16,3 millió eurónak felel meg. Az augusztussal zárult nyolc hónapban még 0,1 százalék volt a többlet.

MTI MTI


Adóemelést jelentett be a francia elnök
 

Adóemelést jelentett be a francia elnök

Összesen húszmilliárd eurós adóemelést jelentett be a francia elnök. Francois Hollande vasárnap késő esti televíziós nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy kormánya nagymértékű adóemeléssel és szigorú takarékoskodással kívánja mérsékelni a költségvetési deficitet.

MTI MTI



A hét, amikor Matolcsyt már senki nem tudja követni
 

A hét, amikor Matolcsyt már senki nem tudja követni

A nemzetgazdasági miniszternél a héten összekuszálódtak a szálak: amikor propagandisztikus hiányjelentés helyett hiteles gazdaságpolitikai pályát kér számon rajta a Magyar Hírlap, Matolcsy nekiugrik a szerzőnek. És amikor már Brüsszellel együtt mindenki a jövőt felrajzoló konvergenciaprogramra vár, a miniszter inkább egy könyvismertetőben hirdet programot. Pontosabban: újabb víziókat. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu

Harmadik éve deficites a cseh állami nyugdíjkassza
 

Harmadik éve deficites a cseh állami nyugdíjkassza

Tavaly a nyugdíjakra 39,5 milliárd koronával, vagyis átszámítva körülbelül 460 milliárd forinttal többet fizetett ki a cseh állami nyugdíjkassza, mint amit a bevételei fedeztek – mondta pénteken a Cseh Társadalombiztosítás Kezelőségének szóvivője. Hozzátette: 2003 óta a tavalyi a legrosszabb eredmény.

MTI MTI

Így végezte Matolcsyék költségvetése
 

Így végezte Matolcsyék költségvetése

Ha nincs magán-nyugdíjpénztári einstand, a költségvetési hiány GDP-arányosan meghaladta volna a hat százalékot - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium által hétfő délután kiadott pénzügyi adatokból. Ha az egyszeri bevételek mellett a szintén egyszeri nagy kiadásokat is levesszük, akkor azt látjuk, hogy az állam saját magán tudott a legkevesebbet megspórolni. Rosszul hasznosultak az uniós források, jóval kevesebb jött be a tervezettnél a személyi jövedelemadóból, viszont többet költöttünk egyházakra, mint lakossági rezsitámogatásra.

hvg.hu hvg.hu

Rehn: lépéseket tett Magyarország a hiány csökkentésére
 

Rehn: lépéseket tett Magyarország a hiány csökkentésére

Lépéseket tettek azok az európai uniós tagállamok, köztük Magyarország az államháztartási hiány további csökkentésére, amelyektől az Európai Bizottság a múlt hónapban kért tájékoztatást ezzel kapcsolatos terveikről - jelentette be Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztos hétfőn Brüsszelben.

MTI MTI