#deficit




 

"Ősellenség csak idén tavasszal lett" - interjú Oblath Gáborral

Az államadósság elleni ádáz küzdelem alapvetően kommunikációs ügy – mondja Oblath Gábor, a Költségvetési Tanács egykori tagja, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa, aki szerint az adósság csupán azt követően került a célkeresztbe, hogy Matolcsy György „új gazdaságpolitikájáról” kiderült, nem jelentkeznek a pozitív hatásai. Oblath szerint az ország 2012-ben fájdalmas kiigazítás elé néz, mert a 2,5 százalékos deficitcélhoz ragaszkodni kell, a devizahiteleseket sújtó árfolyamproblémát pedig egy mély levegőt véve a jegybank devizatartalékait is bevonva kéne megoldani.





Csaknem harmadával zsugorodott a szlovák költségvetési hiány
 

Csaknem harmadával zsugorodott a szlovák költségvetési hiány

A szlovák költségvetési hiány 30 százalékkal volt kisebb az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest, részben a kormány kiadáscsökkentő intézkedéseinek hatására.A szlovák pénzügyminisztérium hétfőn ismertetett adatai szerint a héthavi deficit 1,68 milliárd euróra zsugorodott az egy évvel korábbi 2,41 milliárd euróról.

MTI MTI







GKI: A hiány és a gazdasági visszaesés növelte az államadósságot
 

GKI: A hiány és a gazdasági visszaesés növelte az államadósságot

A 2007-től 2010 végéig terjedő időszakban 66-ról 80 százalékra emelkedett a GDP-arányos adósság. Az adósság nominálisan 30 százalékkal, a GDP viszont folyó áron csak 7 százalékkal nőtt, mivel volumene 4,8 százalékkal visszaesett a három év alatt. A 14 százalékpontos romlás legfontosabb tényezője a világgazdasági válság volt - állapítja meg a GKI Gazdaságkutatónak az államadósság rendszerváltás óta kialakult hullámzásáról készített legutóbbi elemzése.

unknown unknown



Bod Péter Ákos: miniszterelnök-jelöltségem múló epizód volt
 

Bod Péter Ákos: miniszterelnök-jelöltségem múló epizód volt

Az aktívan foglalkoztatottak példátlanul alacsony szintje, a társadalom rohamos elöregedése, az államtól való függés kiemelkedő mértéke, a kezdeményezőkészség elfojtása jellemzi Magyarország mai gazdasági-társadalmi helyzetét. Fordulatra van szükség, többek között a munkaerőpiaci aktivitás, a vállalkozói tevékenység fellendítése, az innováció ösztönzése terén – nyilatkozta a hvg.hu-nak Bod Péter Ákos, közgazdász, a Corvinus Egyetem tanára.



Megbukott a 4000 milliárdos amerikai deficitlefaragás
 

Megbukott a 4000 milliárdos amerikai deficitlefaragás

Megszavazta pénteken a Barack Obama elnök által felállított 18 tagú, kétpárti bizottság azt a jelentést, amely a következő 10 év során 4000 milliárd dollárral csökkentette volna az amerikai államháztartási hiányt. Mivel azonban a javaslatcsomag az előírt 14 helyett csak 11 támogató szavazatot kapott, az nem tekinthető hivatalos, a kongresszus elé terjesztendő indítványnak.

MTI MTI