Matolcsy lefújta a függetlenségi harcot

Lefújták a pénzügyi függetlenségi harcot – derül ki az aktualizált konvergenciaprogramból, az Orbán-kormány első ilyen dokumentuma ugyanis pontosan követi az uniós sorvezetőt. Ez annyiban nem is csoda, hogy az EU gazdasági és pénzügyminiszteri tanácsa – amelyen egyébiránt Matolcsy György elnökölt – március 15-én felszólította Magyarországot és Lengyelországot, hogy szigorúan tegyenek eleget a túlzottdeficit-eljárás során nekik címzett ajánlásoknak, és Magyarország a 2009. júliusi ukáznak megfelelően 2011-ben szorítsa le államháztartása hiányát a GDP 3 százaléka alá. A tavaly januárban, még a Bajnai-kormány által átdolgozott konvergenciaprogram-változat EU-tanácsi értékeléséből pedig kiviláglik, hogy Brüsszel a kiadások reformokkal való csökkentését várja a közösségi közlekedésben, az egészségügyben, az oktatási és a nyugdíjrendszerben. A sort az újabb uniós dokumentumok az önkormányzati szektorral folytatják.

Munkaképesség-vizsgáló

Horváth Szabolcs

Az ajánlások teljesítéséhez az Orbán-kormánynak át kellett lépnie saját árnyékát, és a növekedési hajsza helyett az egyensúlyra helyezni a hangsúlyt. Ezt meg is tette. Mindazonáltal a 2012-től érvényesítendő megszorítások mértéke sokkoló: a többletbevételek és kiadáscsökkentések szaldója jövőre 550 milliárd, 2013-ban 902 milliárd forint. A szerkezete is az: a rokkant- és rendes nyugdíjasok, a nyugdíjkiváltságok és szociális támogatások eddigi kedvezményezettei (leszámítva a gyermekes családokat), az állástalanok, az egyetemre, főiskolára készülők, a drága gyógyszerekre szorulók, a kedvezményes áron közlekedők kivétel nélkül veszítenek, szemben a magas jövedelmű csoportokkal, valamint a kis- és középvállalkozásokkal. Nem nyernek még a közszférában foglalkoztatottak sem: keresetük a következő években csupán annyival nő, amennyi az úgynevezett „szuperbruttó” 2013-ig tartó, fokozatos megszüntetéséből adódik. Nem várható a családi pótlék emelése, a támogatás fő módszere változatlanul a gyermekek után járó adókedvezmény marad, ami szintén a magasabb jövedelműeket segíti.

A kiadáscsökkentés módozatait sem Brüsszel, sem az IMF nem írja elő a magyar kormánynak, csupán ahhoz ragaszkodik, hogy egy-egy állam tartsa be az uniós szabályokat, és ügyeljen adóssága finanszírozhatóságára. Magyarországi tárgyalásai után közzétett jelentésében az IMF delegációját vezető Christoph Rosenberg kifejezetten azt hangsúlyozta: a szociális juttatások tervezett megnyirbálása során el kell kerülni, hogy a szegényekre aránytalan terhek nehezedjenek, inkább jövedelemtől függő, semmint mindenkire egyformán vonatkozó megoldást volna célszerű alkalmazni. A programban megjelenített összefüggések szerint a támogatások valóban célzottak lesznek, csak éppen nem a leginkább rászorulókat fogják segíteni.

Bár a múlt pénteken közzétett konvergenciaprogram, műfajidegen módon, az előző kormányt is vádolja, az unió által kiegyenlítendőnek, lefaragandónak ítélt hiánytételek nagyobb részét már az Orbán-kormány hozta össze. A Bajnai-kabinet tervezett fiskális pályájáról Brüsszel még úgy vélekedett, hogy az adócsökkentések következtében a 2011-es deficit-előirányzat nem volt kellőképpen alátámasztva, emiatt a GDP 0,5 százalékára tehető korrekciót tartott szükségesnek. Az Orbán-kormány tovább növelte a célérték és a várható hiányszám közötti távolságot: az egykulcsos személyi jövedelemadó és az 500 millió forintos adóalapig tíz százalékra csökkentett társasági adó együttesen több mint 600 milliárd forintnyi, a GDP 2 százalékát meghaladó mínuszt jelent. Az adóváltozások „azonnali bevételi hiányt idéztek elő a költségvetésben” – ismeri el maga a konvergenciaprogram is.

Az áthidaló megoldásokat – azaz a bevételek gyarapítását banki, ágazati különadókkal és a magán-nyugdíjpénztári vagyon felhasználásával – az Európai Bizottság legfeljebb arra tartja alkalmasaknak, hogy rövid távon kisegítsék a költségvetést. „Ezek az adók jelenlegi formájukban nem támogatják az országban a befektetési klímát és a növekedést” – foglalt állást április 11-én az Európai Bizottság küldöttsége, amely a Nemzetközi Valutaalappal közös hitelprogram utóvizsgálatát végezte el. A konvergenciaprogram ezt annyiban vitatja, hogy szerinte az idén nagyjából 350 milliárd forint bevételt hozó banki és ágazati különadók olyan szektorokat érintettek, amelyek a válságot a legsikeresebben vészelték át, volt elég tartalékuk, emiatt az időleges elvonások „hosszú távon nem hatnak növekedési potenciáljukra”. Az érintettek nyilatkozatai ezt látványosan cáfolják. Jövőre 16 milliárd forinttal tovább súlyosbodnak a honi innovációs kiadások zömét produkáló gyógyszeripar terhei is, holott az ágazat már Molnár Lajos minisztersége óta különadót fizet. Összehasonlításul: 2009-ben a gyógyszeripar k+f ráfordítása 51 milliárd forint volt, és abban az évben az Egészségbiztosítási Alap már 43 milliárd forintját nyelte el az ágazatnak. A különadóval büntetett szektorok berzenkedése ellenére a program merészebb változata a 2013–2015-ös periódusban évi 4,8–5,5 százalékos gazdasági növekedést vizionál; a szolidabb 3,2–3,5 százalékost.

Ami az államháztartást illeti, mind az IMF, mind Brüsszel az egyszeri bevételektől és a konjunkturális ingadozásoktól megtisztított úgynevezett strukturális egyenlegre koncentrál, ennek várható alakulásához méri a kiadások elvárt csökkentését. Márpedig a strukturális deficit tavaly óta növekedett, és ezt a konvergenciaprogram sem vitatja: a különadók megszüntetésével a hiány a GDP 4,5-5 százaléka lenne. A kiadásokat a kormány a Széll Kálmán-tervben meghirdetett menetrend szerint óhajtja lejjebb vinni (HVG, 2011. március 5.), amelynek céljait nehéz volna vitatni. Ezek: az államadósság csökkentése, a lehető leggyorsabb gazdasági növekedés elérése és a későbbi eladósodás megakadályozása. A növekedést a program a külpiaci konjunktúrára, a növekvő beruházási hányadra és a javuló foglalkoztatásra építi, amit az elemzők szintén méltányolnak. Azt már sokkal kevésbé, hogy az államadósság csökkentésének fő eszköze a magán-nyugdíjpénztári vagyon 60 százalékának e célú felhasználása lesz.

A célok és a bevetni szándékozott eszközök között nagyok az ellentmondások. A munkanélkülieknek járó támogatás időtartamának 90 napra csökkentését például Matolcsy azzal indokolta, hogy ezzel a munkába állást ösztönzik; csakhogy a legutóbbi KSH-gyorsjelentés szerint 487 ezer munkanélküli több mint fele egy évnél régebben keres állást, helyzetük ettől nem javul, sőt romlik. Megtakarítást vár Matolcsy a rokkantnyugdíjasok felülvizsgálatától is, ha a tervei teljesülnek, 100-150 ezer régi-új munkavállalónak kell megélhetésre alkalmas állást kreálni. A feszültségeket enyhítheti, hogy az új közmunkaprogram a miniszter szerint 190 ezer embernek nyújt „rövid távon” munkaalkalmat, napi 4 órában. Ezzel együtt „a munkanélküliek száma rövid távon még nőhet is” – összegzi a konvergenciaprogram, ám ennek a mellékelt táblázatokban nincs nyoma. Feltehetően a fiatalkori munkanélküliséget fogja növelni, hogy az államilag támogatott egyetemi-főiskolai férőhelyeket a kormány a mostani 53 ezerről 2014-re 30 ezerre kívánja csökkenteni, a többieknek fizetniük kell a képzésért. A program gyorsabb növekedési pályája szerint a munkanélküliség a mai, 11,5 százalékos rátáról 2015-re 6 százalék alá bukik, ami vitathatatlanul merész feltételezés. Mint ahogy feltehetően az is, hogy „az emberek többsége egyetért a strukturális program elveivel”; utóbbit a kormányközeli Századvég felmérésére alapozva állítják a program szerzői.

FARKAS ZOLTÁN