#Demokratikus Koalíció (DK)

Tárki: Nagyon vezet a Fidesz, az MSZP sem előzött

Kihívó nélkül vezeti a Fidesz-KDNP a pártok támogatottsági versenyét, ráadásul csak ők tudtak érdemi növekedést produkálni 2016. év elejére, minden más párt támogatottsága stagnált vagy csökkent. A Jobbik-MSZP párharc is másképp alakul, mint azt a Nézőpont mérte.


Gyurcsány már az Orbán utáni időkre készül

Tizenkettedszer értékelt évet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. Végigzongorázott majd minden slágertémát, amellyel lehet egyet ütni a Fideszen vagy Orbán Viktoron. A sötét jelenképpel szemben azonban fényes jövőt is vázolt, amelynek nem más a letéteményese, mint ő és a Demokratikus Koalíció.


Vágó Istvánék beperlik az MTI-t

A Demokratikus Koalíció pert indít a távirati iroda ellen, miután többször is megtagadták, hogy például Habony Árpádot, vagy Tiborcz Istvánt érintő közleményeket hozzanak le.



Zavarba ejtő fotókat közölt Lázárról a DK

Ismeretlen feladótól származó képeket közölt Lázár Jánosról a Demokratikus Koalíció. A fotók egy vadászaton készültek, és azon egy gyereknek tűnő alak is szerepel fegyverrel a kezében, de Lázár szerint az illető nem az ő családtagja.


Gyurcsány lapot indít

Havi-kéthavi folyóirat kiadására készül a DK pártcége, a DÉKÁ Kft. A cég 2012 elején jött létre, a párt néhány hónappal később vette meg a tulajdonostól. A kft. tevékenységi körét nemrég bővítették a folyóirat-kiadással.


Pártok reagálása a Fidesz-kongresszusra

Orbán Viktor nem mondott semmit Magyarország valódi problémáiról. Nincs értelme érdemben foglalkozni a kormányfő mai beszédével. A miniszterelnök elvesztette kapcsolatát a valósággal. A kiöregedő fideszes politikusok utolsó lehetősége, hogy befolyást szerezzenek. Így reagáltak ellenzéki pártok a Fidesz vasárnapi kongresszusán elhangzottakra.





TEK-blöff: Feljelentést tesznek Gyurcsányék

A Demokratikus Koalíció közveszéllyel való fenyegetés miatt feljelentést tesz, miután a párt szerint a Terrorelhárítási Központ szerinte teljesen tudatosan félrevezette a közvéleményt és a parlament nemzetbiztonsági bizottságát is.



Gyurcsány: A kormányzásra kell készülnünk

Magyarország mindenkié, nemcsak az uraké, nemcsak az orbánságé - véli Gyurcsány Ferenc, aki szerint Orbán ugyan tud kolbászt tölteni, de azt nem tudja, mi az a password. A DK elnöke szerint a demokratikus erőknek a kormányzásra kell készülnie.


Gyurcsány 3 pontban győzné le Orbánt

A DK elnöke délután mutatja be Sokak Magyarországa című programját, amelynek részleteiről az Index írt előzetesen. Gyurcsány Ferenc szerint erős vezetőre van szükség, és ha a baloldal hatalomra jut, nem szabad visszaállítani a 2010 előtti rendet.



DK: Áder János azt teszi, amit egy hűséges pártkatonának kell

A DK nem várja, hogy a köztársasági elnök kikeljen a kerítés, az embertelen menekültpolitika, az európai normákkal és értékekkel ellentétes törvénymódosítások vagy a hadsereg határra vezénylése ellen. Áder csak egy egyszerű beosztott, akit felesleges arra kérni, hogy a hazáját és ne pedig a főnökét képviselje – írta szigorú közleményben a DK elnökségi tagja.



"Orbán egy fociultra" (videó)

A bókot Juhász Péter mondta a miniszterelnöknek az Együtt vasárnapi tüntetésén. Nem volt könnyű nap, Gyurcsány Ferenc is lenyomott egy kiselőadást emberségről és a kezüket nyújtó szenvedőkről. Nézze meg a videónkat!



Nem nyomoznak a pofozkodó DK-s nyugdíjasok ellen

Már áprilisban felfüggesztette a rendőrség a nyomozást, amelyet Gulyás Márton korábbi Krétakör-vezető bántalmazása miatt indítottak, mert nem sikerült azonosítani a támadókat. Gulyás ellentüntetőként jelent meg egy tavaly nyári DK-s rendezvényen, néhány idősebb férfi pedig felpofozta őt.