#Demokratikus Koalíció (DK)


De, lépj vissza, Feri!

Pont ettől lehetett tartani: hogy egy jó DK-szereplés után megnő a hangerő, az arrogáns hangnem, az önelégültség, illetve nettó, khm, valótlanságok hangoztatása.


Molnár Csaba: Sem az MSZP, sem az Együtt-PM nem ellenfelünk

A Demokratikus Koalíció továbbra is azt gondolja, hogy az őszi önkormányzati választásokon széles támogatottsággal rendelkező közös főpolgármester-jelölt kell, aki képes legyőzni Tarlós Istvánt – mondta Molnár Csaba, a DK brüsszeli mandátumot szerzett politikusa. Intergalaktikus Űrtanácsról is beszélt a képviselő.



A DK-nál elszabadult a pokol – videó

Gyurcsány Ferenc pártja az előzetes eredmények szerint tuti EP-résztvevő, a párt buliján, a Lovag utcai New Orleans Pubban ennek megfelelően a tetőfokára hág a hangulat. A leglelkesebb az egyik ifjú DK-s, Szarvas Koppány Bendegúz, de sajnos egy ponton egyik kollégája leállítja. Mi nem értjük, mit mond neki, ha ön igen, írja meg az ugyelet@hvg.hu címre!UPDATE: időközben elszabadult a pokol, nézze meg a második videót is!UPDATE 2: "Én csak megkérdeztem tőle, hogy mit ivott. :)" – jelezte emailen Szarvas kollégája, Nagy Dániel.




Gyurcsányék vigyorgós szelfit nyomtak a parlamentből

Nagy volt a jókedv kedden a parlamentben a független képviselők sorában, ahol a Demokratikus Koalíció 4 politikusa is helyet foglalt. Annak ellenére is, hogy a DK-sokat éppen a jobbikosok háta mögött helyezték el. Az Oláh Lajos által készített szelfit Gyurcsány Ferenc DK-elnök Facebook-oldalán tették közzé.


Gyurcsány: Orbán dicséreténél nincs szörnyűbb

Hétfőn megkezdte országjáró kampánytúráját Csepelen a DK elnöke. Azt mondta, a baloldali ellenzék azért bukott el az országgyűlési választáson, mert nem állt ki kellő erővel az igazáért. Gyurcsány azt jósolta, hogy Orbán Viktor hamarosan lelepleződik. A DK Európai Egyesült Államokat akar, és európai ügyészségnek adna át minden olyan ügyet, amelyben politikus érintettsége mutatható ki.




"Botrány, hogy a Jobbiké a parlament kulturális bizottsága"

A szélsőséges párt politikusának a bizottság elnöki székébe ültetése azt üzeni, hogy folytatódik az ifjúság agyának átmosása a fasiszta, náci, antiszemita és rasszista szerzők és eszmék tananyagba emelésével - írta Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke.


Túléljük ezt is, azután meghalunk

Az ország egy része most újabb négy évig, tehát összesen immár nyolcig, arra készül, hogy lebontsa azt a rendszert, amelyet a másik épített föl egy olyan rend helyén, amelynek lebontására maga is nyolc esztendeig készülődött. Sose lesz vége.




DK: Súlyos választási csalásokat készítenek elő

Vadai Ágnesék szerint az EBESZ Magyarországon tartózkodó megfigyelői előzetes jelentésükben súlyos aggályoknak adtak hangot. A Demokratikus Koalíció (DK) több helyről úgy értesült, hogy közmunkásokat próbálnak zsarolni, hogy mindenképp szavazzanak a Fideszre - állítják a párt politikusai.


DK: Bosszút állt az egyházmegye "az áruló" diakónuson

A szeged-csanádi püspökség hajszát indított azok ellen, akik feljelentették költségvetési csalás miatt a NAV-nál - állítja a DK-s Molnár Csaba. Az ügyészség szerint Rigó László püspök elbánása "az árulóval" megvalósítja a kényszerítés bűntettét.


Gyurcsány: "Kormányzati úthenger" döngöli le a médiát

Gyurcsány szerint a választás nem lesz szabad, mert a kereskedelmi média nagy részében, az adófizetők által fenntartott közmédiában, valamint az önkormányzati médiában is elfogadhatatlan és erkölcstelen előnyt biztosítanak a kormánypárti jelölteknek.


Videó: na de mit jelent önöknek Gyurcsány Ferenc?

"Mije Gyurcsány Ferenc a baloldalnak?" "Nem tudom, egy hangos embere." A Demokratikus Koalíció budapesti kampányrendezvényén jártunk, és arról érdeklődtünk, a támogatóknak személyesen mit jelent a volt kormányfő személye, milyennek látják helyét az Összefogás kampányában.