#Demokratikus Koalíció (DK)

Gyurcsány: a csodákban ne higgyenek!

Gyurcsány Ferenc szerint meg lehet teremteni Magyarországon a nyugodt gyarapodás feltételeit, ehhez át kell alakítani a földtörvényt, teret kell engedni a vállalkozásoknak és a gazdaságoknak. Van esély arra, hogy néhány év után a munkaerőpiacon a jól képzett szakemberek iránt lesz kereslet, a munkabérek emelkedhetnek - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden Battonyán, ahol pártja országjáró körútja keretében Nagy-Huszein Tibor elnökségi taggal tartottak közös fórumot.



Gyurcsányék új, olcsó pénztárgépeket követelnek

A Demokratikus Koalíció sajtótájékoztatóján felszólalt egy mikrovállalkozó, aki két olyan pénztárgépet rendelt, amelyeknek az engedélyét utóbb visszavonták. Most akár meg is büntethetik - állítja. A DK új, olcsó pénztárgépek engedélyezését követelei.



Gyurcsány Ferenc van, a többiek nincsenek

Először lépett közvetlenül nyilvánosság elé az ellenzéki megállapodás múlt heti bejelentése óta Gyurcsány Ferenc. Debreceni lakossági fórumára munkatársaink is elmentek, és szóra is bírták a Demokratikus Koalíció elnökét. Beszámolójukból megtudhatja, hogy lenne-e sportminiszter a Mesterházy-kormányban Gyurcsány, mit gondol az ágaskodó ambíciókról, és hogy mi az egyetlen, amit biztosan kizár.


Gyurcsányék holokauszt-tagadás miatt tettek feljelentést Szakály ellen

Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója egy interjújában azt mondta, hogy a Magyarországról történt első, 1941-ben Kamenyec-Podolszkba irányuló deportálás idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat toloncolták ki, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal. Azóta elnézést kért, de a DK feljelenti.


A DK-elnökség rábólintott a névsorra

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöksége csütörtök-pénteki ülésén jóváhagyta a párt jelöltjeinek listáját a tavaszi országgyűlési képviselő-választásra - közölte a DK szombaton.



Gyurcsány erős kampányt indít Mesterházy mellett

Pártja, a Demokratikus Koalíció tagjai nem engedték, hogy ne szerepeljen az ellenzéki pártok választási listáján, legalábbis ezt állítja Gyurcsány Ferenc az Origónak adott interjúban. Azt is elmondta, hogy Fodor Gábor szerepeltetése az ő ötlete volt.





Ilyen a pártok lakáspolitikája

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület a parlamenti választások közeledtével áttekintette, melyik párt milyen lakásépítési, lakás-felújítási, lakhatási politikával vág neki a választók szavazataiért folyó küzdelemnek. A pártok lakáspolitikáit bemutató sorozatuk első részében összefoglalták az interneten, a pártok honlapjain fellelhető idevágó információkat.


Ellenzéki egyeztetés - a résztvevők nem nyilatkoztak

Egy budapesti családi házban folytatták az egyeztetést szombaton az ellenzéki összefogásban érdekelt pártok vezetői, köztük Mesterházy Attila (MSZP), Bajnai Gordon (Együtt-PM szövetség) és Gyurcsány Ferenc (DK), a megbeszélést a szocialisták készítették elő - értesült az M1 Híradó; a hírműsornak a résztvevők érdemben nem nyilatkoztak.


Elkúrtuk, elkúrjuk, el fogjuk kúrni

Gyurcsány Ferenc újratöltve. Ezt a produktumot volt képes a haladó értelmiség három és fél év alatt előállítani, ami nem csoda, ha azt vesszük, hogy az ország egyáltalán nem érdekli őket.





Mesterházy kész tárgyalni Gyurcsányról

Hétfő reggel Bajnai Gordon dobta be a választási együttműködés bővítésének ötletét. Az MSZP-t irányító országos választási bizottság felhatalmazta a pártelnököt, hogy tárgyaljon az Együtt-PM-mel a korábban megkötött választási szövetség kibővítéséről. Mesterházy az ülés után az Egyenes beszédnek nyilatkozott.


DK: minden korábbinál nagyobb az államadósság

A Demokratikus Koalíció (DK) úgy látja, hogy minden korábbinál nagyobb az államadósság, amelynek GDP-hez viszonyított aránya év végére magasabb lesz, mint tavaly, hiába tiltja ezt az alaptörvény - közölte Molnár Csaba, a DK színeiben politizáló független országgyűlési képviselő szombaton az MTI-vel.