#demonstráció

Amikor az állam az ápolók nyomorára játszva alkudozik
 

Amikor az állam az ápolók nyomorára játszva alkudozik

Több vidéki kórházzal együtt az ózdi egészségügyi intézmény is kimaradt a tavaly beharagozott, az orvosok, ápolók elvándorlását fékezni próbáló béremelésből. Bár a legtöbb kórház már állami tulajdonba került, az ózdi Almási Balogh Pál nevű intézmény ügye továbbra is rendezetlen, mert a minisztériummal folytatott tárgyalások elhúzodnak. A dolgozóknál betelt a pohár, csütörtökön utcára vonultak. Az egészségügyi államtitkár videoüzenetben reagált, és "még egy kis türelmet" kért tőlük. A kormány most államosítana, pedig a Fidesz sem ellenezte 2009-ben a most gondot okozó kiszervezést.

hvg.hu hvg.hu

Jogellenes volt, hogy elzárták a tüntetők elől a Sándor-palotát
 

Jogellenes volt, hogy elzárták a tüntetők elől a Sándor-palotát

Míg a jogaikért tiltakozók ki voltak tiltva a Szent György térről, a pörköltre és fröccsre vágyók nem – írta közleményében a Helsinki Bizottság. A jogvédők azt írják, a munkaügyi bíróság szerint a rendőrség jogellenesen akadályozta meg a Sándor-palota előtti tüntetést múlt hétfőn.

hvg.hu hvg.hu


 

"Bullshit": bekeményít a HÖOK is

Már semmilyen kormányzati ígéretnek nem hisz a HÖOK elnöke addig, amíg azt nem látja papíron, aláírva. Nagy Dávid egy pécsi hallgatói fórumon azt is megpedzette, hogy ha a tárgyalások továbbra is eredménytelenek lesznek a kormánnyal, újra az utcára viszik a diákokat.

hvg.hu hvg.hu



Sírtak a diákok az ELTE-gyakorló fórumán
 

Sírtak a diákok az ELTE-gyakorló fórumán

Csak a középiskolai oktatást akarják megszüntetni a Kiss János altábornagy utcai ELTE Gyakorlóiskolában - hangzott el a szerdán délután az iskolában tartott fórumon, amelyen részt vett az ELTE rektora, több dékánja, valamint Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere is. A forráshiány miatti helyzet megoldásáról Pokorni és a rektor hajlandó tárgyalni a szülőkkel alternatív megoldások kereséséről, az iskola esetleg adományokkal való megmentéséről.

hvg.hu hvg.hu

Ezrek csatlakoztak a tandíjellenes tüntetésekhez
 

Ezrek csatlakoztak a tandíjellenes tüntetésekhez

Budapesten, Szegeden, Pécsett és Debrecenben is demonstrációt tartanak a diákok a felsőoktatás átalakítása miatt. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is jelezte támogatását. A gyűlések célja, hogy a hallgatók tiltakozzanak a keretszámok újabb drasztikus csökkentése, az egyetemi autonómia megszüntetése ellen és közösen döntsenek az ellenállás további formáiról.

hvg.hu hvg.hu





Tüntetés volt ma Budapesten
 

Tüntetés volt ma Budapesten

A Heves megyei Pélyt és Tarnaszentmiklóst a járási központtal Hevessel összekötő út felújításáért demonstráltak a három település lakói, mintegy 200-an, szerdán a fővárosban, a vízügyi főigazgatóság, illetve a fejlesztési minisztérium előtt - tájékoztatta az MTI-t Pély polgármestere.

MTI MTI




Lejárt az ultimátum: tüntetni hív a HaHa
 

Lejárt az ultimátum: tüntetni hív a HaHa

Felsőoktatási megállapodástervezetet nyújt be a Hallgatói Hálózat (HaHa) a decemberben megfogalmazott hat pontjuk alapján - jelentette be Maleczki Gergő, a HaHa aktivistája pénteken sajtótájékoztatón. Mint mondta, a megállapodást a felsőoktatást érintő kérdésekben az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórumnak (OFEF) és az emberi erőforrások minisztere kötheti meg. A HaHa szerint ma délben lejárt a diákok által megfogalmazott ultimátum, de az idén felvételizők és az egyetemek helyzete még mindig kilátástalan.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI



Autós demonstrációt tartottak Fóton
 

Autós demonstrációt tartottak Fóton

Több tucat autóval és tiltakozó táblákkal sorakoztak fel fóti civilek a várost Dunakeszivel összekötő út mentén péntek reggel, hogy nemtetszésüket fejezzék ki az érintett területre tervezett salaklerakó létrehozása ellen.

MTI MTI