Fotók: megkönnyezték a diákok a ELTE-gyakorló bezárását

  • hvg.hu hvg.hu
Fotók: megkönnyezték a diákok a ELTE-gyakorló bezárását

Az iskola jövőjéről tartott fórumon mintegy ötszáz ember jelent meg, szülők és diákok vegyesen, a meghívott vendégek közül pedig Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármestert, a parlament oktatási, tudományos és kutatási bizottságának elnöke, Mezey Barna, az ELTE rektora, Király Miklós, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, valamint Mikonya György, az ELTE Tanító és Óvóképző Karának dékánja is megjelent. A fórumon elhangzottaktól többen elsírták magukat.

Kattintson galériánkért!
Túry Gergely

Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere elmondta, bár az iskolát az ELTE tartja fenn, 2007 óta egy szerződés keretében a Hegyvidéki Önkormányzat évente 50 millió forintos támogatást nyújtott az intézménynek, erre azonban a továbbiakban nincs keret. Mint mondta, az ELTE Gyakorlóiskolájának általános iskolai képzését meg akarják tartani, mert az szakmailag nagy értéket képvisel, a kis gyerekeket pedig nem akarják más iskolákba áthelyezni. Elmondása szerint amennyiben a középiskolai oktatás megszűnne az intézményben, a B épületét bezárnák, az A és C épületben azonban tovább működne az iskola.

Túry Gergely

Kapcsolódó cikkünkért kattintson ide!

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.