szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Csak a középiskolai oktatást akarják megszüntetni a Kiss János altábornagy utcai ELTE Gyakorlóiskolában - hangzott el a szerdán délután az iskolában tartott fórumon, amelyen részt vett az ELTE rektora, több dékánja, valamint Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere is. A forráshiány miatti helyzet megoldásáról Pokorni és a rektor hajlandó tárgyalni a szülőkkel alternatív megoldások kereséséről, az iskola esetleg adományokkal való megmentéséről.

Az iskola jövőjéről tartott fórumon mintegy ötszáz ember jelent meg, szülők és diákok vegyesen, a meghívott vendégek közül pedig Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármestert, a parlament oktatási, tudományos és kutatási bizottságának elnöke, Mezey Barna, az ELTE rektora, Király Miklós, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, valamint Mikonya György, az ELTE Tanító és Óvóképző Karának dékánja is megjelent. A fórumon elhangzottaktól többen elsírták magukat, a meghívott felszólalók ugyanis mind tényként kezelték, hogy az ELTE Gyakorlóiskolájának középiskolái részét meg fogják szüntetni.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere elmondta, bár az iskolát az ELTE tartja fenn, 2007 óta egy szerződés keretében a Hegyvidéki Önkormányzat évente 50 millió forintos támogatást nyújtott az intézménynek, erre azonban a továbbiakban nincs keret. Mint mondta, az ELTE Gyakorlóiskolájának általános iskolai képzését meg akarják tartani, mert az szakmailag nagy értéket képvisel, a kis gyerekeket pedig nem akarják más iskolákba áthelyezni. Elmondása szerint amennyiben a középiskolai oktatás megszűnne az intézményben, a B épületét bezárnák, az A és C épületben azonban tovább működne az iskola.

Kattintson galériánkért!
©

Mint mondta, amennyiben a Kiss János altábornagy utcai inézményben megszűnik a középiskolai oktatás, a kerület többi középiskolájában el tudják helyezni az érintett diákokat. Elmondása szerint az Arany János Általános Iskola és Gimnázium teljes egészében át tudná venni a középiskolai harmadik és negyedik évfolyamot, az elsőt és a másodikat pedig a Városmajori Gimnáziumban, valamint a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnáziumban helyeznék el.

Fodor Gábor, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ XII. kerületi tankerületi igazgatója elmondta, a Klebelsberg Központnak sincsenek forrásai az iskola megmentésére.

Leül a szülőkkel a rektor és Pokorni

Mezey Barna, az ELTE rektora a finanszírozással kapcsolatban elmondta, 4 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapott az ELTE, és emiatt a forráskivonás miatt van szükség a költségcsökkentésre. Szülői felvetésre Mezey ígéretet tett arra, hogy a forráskivonások ellenére a Kiss János altábornagy utcai intézmény után nem fogják bezárni a többi ELTE-gyakorlót is, egy diák kérdésére azonban kijelentette, az ELTE szenátusának jelenlegi álláspontja az, hogy megszűntetik a középiskolai oktatást a Kiss János altábornagy utcában.

Ennek ellenére várják a szülők állásfoglalását és véleményét az ügyben, és mind Pokorni Zoltán, mind Mezey Barna hajlandó leülni tárgyalni velük az alternatív megoldásokról, arról, hogy esetleg más forrásokat, adományokat próbáljanak bevonni az iskola megmentésébe. Mezey Barna elmondta, szeretné, ha újabb fórumon beszélnék meg az iskola ügyét, amint az általa felkért szakértői bizottság meghozza megállapításait.

Kattinston galériánkért!
©

Mezey Barna elmondta, a szakértői bizottság, amely az iskola fenntarthatóságának lehetőségeit vizsgálja, eddig egyszer ült össze, január 3-án. Király Miklós, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, a felkért szakértői bizottság tagja elmondta, a bezárásra azért van szükség, mert az iskola egyik része, a B épület annyira rossz állapotban van, hogy 200 millió forintot kellene költeni a felújítására, ezt az összeget azonban sem az ELTE, sem az önkormányzat nem tudja előteremteni, bár az ingatlanok tulajdonosa a Hegyvidéki Önkormányzat. A gondot elsősorban a fűtési rendszer jelenti. Király szerint azért döntöttek a középiskolai oktatás megszüntetése mellett, mert a B épület kiürítése után az általános iskolások oktatását meg tudnák oldani a kevésbé rossz állapotban lévő A és C épületben is. Egy felszólaló szülő szerint az iskola igazi értékét azonban éppen a 12 évfolyamos oktatás jelenti.

Az iskola fórumon felszólaló igazgatóhelyettese elmondta, a bezárásra és eladásra ítélt B épületben található az ebédlő, a könyvtár, valamint olyan szaktantermek is ott vannak, amelyeket nem lehetne pótolni a másik két épületben. Szerinte egy esetleges költözés során teljesen át kellene építeni a másik két épületet, hogy át tudják venni a B épület helyét az oktatásban. Emellett gondot okozna az is, hogy milyen kerületi intézmény tudná átvenni a gyakorlóiskolában működő szakközépiskolai osztályokat, amelyek speciális közgazdasági, valamint informatikai ismereteket is tanulnak. Fodor Gábor erre megoldásként említette, hogy a speciális osztályokat tanárokkal együtt egy az egyben át tudná venni valamelyik kerületi középiskola, például az Arany János Gimnázium.

Az általános iskola maradna - kattintson galériánkért!
©

Az állam magára hagyta az ELTE-t

A fórumot az ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szülői közössége szervezte, annak érdekében, hogy tájékoztatást kaphassanak az iskola esetleges bezárásával kapcsolatban. „Nem akarjuk verni az asztalt, hanem normális tájékoztatást szeretnénk kapni az állami és önkormányzati szervek részéről az iskola jövőjéről, különösen annak finanszírozásáról” – mondta a hvg.hu-nak a rendezvényt megelőzően Csiszér Éva, a fórum egyik szervezője. A nyilvános megbeszélésre többek között meghívták Mezey Barnát, az ELTE rektorát és Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármesterét is.

Az érintettek december 18-án tudták meg, hogy az ELTE szenátusa be akarja zárni a gimnáziumi részt arra hivatkozva, hogy az intézmény jövőbeli fenntartása és finanszírozása bizonytalanná vált. Az akkori tájékoztatás szerint a nyolc osztályos általános iskola pedig abban az esetben működhet tovább, ha 2013. január 31-ig az ELTE rektora az általa felkért szakértői bizottsággal együtt kidolgoz egy elfogadható javaslatot az iskola további - legalább középtávon veszteség nélküli - pénzügyi működtetésére. A hírekre reagálva decemberben a szülők létrehozták „Az ELTE Gyakorlóiskoláért” nevű kezdeményezést.

A gyakorlóiskolában összesen 767 diák tanul, az általános iskola részébe 541 gyermek jár. Az országos hírű intézmény nagy múltra tekint vissza, több, mint 140 éve működik. Az iskola speciális igényeket elégít ki, a hatékony szakmai munka mellett, az ELTE tanítóképzőre járó hallgatói itt végzik gyakorlatukat. „Szinte mindennap tartanak a hallgatók órát, nem tudni mi lesz a képzés színvonalával, ha ez a lehetőség megszűnik” – mondta Csiszér.

Kattintson galériánkért!
©

Az iskolát részben az ELTE, részben az önkormányzat tartja fenn. A 2013-ban hatályba lépett közoktatási törvényben - amely szerint idén januártól államosítják az önkormányzat működtetésében lévő általános iskolákat - nem szerepel a gyakorló iskola finanszírozása. Az ELTE  december 18-i közleménye szerint költségvetési támogatásának jelentős csökkentése miatt kényszerül erre a lépésre. Közleményük szerint az állami normatíva reálértékének jelentős csökkenése és a rezsiköltségek emelkedése is közrejátszott a döntés megszületésében.

Az Emberi Erőforrás Minisztérium (Emmi) hétfőn közölte, mivel felsőoktatási gyakorlóintézményről van szó, az ELTE kizárólagos joga dönteni a közoktatási intézmény jövőjéről. A Gyakorló Általános Iskola és Középiskola ugyanis nem került át a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz, hanem továbbra is az egyetem fenntartásában működik.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI-OS Itthon

Emmi: Az ELTE ügye, hogy bezárja-e a gyakorlóiskolát

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma bízik benne, hogy a XII. kerületi gyerekek érdekében a Hegyvidéki Önkormányzat és az ELTE megtalálja a megnyugtató megoldást az iskola további zavartalan működtetésére.

Orbán egy szántóföldi napon azzal riogatott, Brüsszel el akarja venni a magyar gazdák pénzét

Orbán egy szántóföldi napon azzal riogatott, Brüsszel el akarja venni a magyar gazdák pénzét

Húszéves dal döntött rekordot Strache botránya miatt

Húszéves dal döntött rekordot Strache botránya miatt

Ha kedveli a Paintet, örülhet: nemhogy kivégzik, még jobbá is teszi a Microsoft

Ha kedveli a Paintet, örülhet: nemhogy kivégzik, még jobbá is teszi a Microsoft

Sorra távoznak a mérnökök a Google-től, de még nincs ok a pánikra

Sorra távoznak a mérnökök a Google-től, de még nincs ok a pánikra

A magyarok többsége szerint hazánknak csatlakoznia kellene az Európai Ügyészséghez

A magyarok többsége szerint hazánknak csatlakoznia kellene az Európai Ügyészséghez

Kocsis Györgyi: Tessék választani!

Kocsis Györgyi: Tessék választani!