A válság lett 2011 Év szava
A válság, a végtörlesztés és a devizahiteles szavak jellemzik leginkább a 2011-es évet a Tinta Könyvkiadó internetes szavazása szerint.
A válság, a végtörlesztés és a devizahiteles szavak jellemzik leginkább a 2011-es évet a Tinta Könyvkiadó internetes szavazása szerint.
Az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottsága hétfői ülésén egyhangúlag támogatta a nemzetgazdasági miniszter által beterjesztett törvénymódosító javaslatot, amely az árfolyamrögzítést 60 hónapig, de legfeljebb 2017 június végéig terjeszti ki. A törvény elfogadása esetén 2012. április 1-jén lép hatályba.
Az Országgyűlés mai ülésén fogadhatja el azt a törvénymódosító javaslatot, amely a húszmillió forint alatti devizakölcsönnel rendelkezőknek teszi elérhetővé hiteltörlesztésük árfolyamának befagyasztását. A parlament emellett szintén ma dönthet a lakossági deviza-eladósodás okait feltáró albizottság jelentéséről is, amely a 2002-2010 közötti kormányok és a tőlük független intézmények, valamint a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét állapítja meg.
A pénzintézetek összesen 5050, hitelfedezetként szolgáló lakóingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre az idén március végéig a tavaly júniusban elfogadott törvény alapján - közölte a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kedden.
Közel 170 ezer deviza alapú jelzáloghites család élt február végéig a fix árfolyamú végtörlesztés lehetőségével, így az ő esetükben megszűnt a devizakockázati kitettség. A végtörlesztés nyomán az érintett devizahitel-állomány közel negyedével csökkent – olvasható a PSZÁF összesítésében.
A 90 napot folyamatosan meghaladó késedelembe esett – még fel nem mondott – ügyfelek levelet kapnak bankjuktól, hogy milyen módon könnyíthetik meg hiteltörlesztését - mondta a kormány és a bankszövetség megállapodása kapcsán a szervezet főtitkára az InfoRádióban. Kovács Levente hangsúlyozta: a mostani megállapodás már minden devizahiteles helyzetét rendezi, újabb lépések nem várhatók.
Kompromisszumot kötött a kormány a bankszövetséggel az árfolyamrögzítés feltételeiről – írta szerda este az Index.hu. A lap értesüléseit a kormányszóvivő megerősítette.
Az árfolyamgát elfogadását indítványozta tegnap a Magyar Bankszövetség elnöksége - írja a Népszabadság.
Szerdán legálisan is elkezdődhetnek a kilakoltatások és árverezések, hiszen lejárt az ezeket tiltó moratórium hatálya - írja szerdai számában a Magyar Hírlap.
A Jobbik követeli, hogy a kormány vizsgálja meg: hogyan, mennyiből és miből lehetne fedezni a devizahitelek felvételi árfolyamon történő forintosítását - jelentette ki Z. Kárpát Dániel keddi sajtótájékoztatóján.
Reménytelennek tartják a helyzetüket a fizetésképtelen devizaadósok, így a legtöbben még azokkal a lehetőségekkel sem élnek, amelyekkel könnyíthetnének gondjaikon - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
Olyan devizahitelesek is élhetnének az árfolyamgát lehetőségével, akik már 180 forint feletti svájci frank árfolyamon vettek fel lakáshitelt - írja a Napi Gazdaság.
A Magyar Bankszövetség elnöksége március 5-én hoz döntést arról, milyen álláspontot képviseljen azokkal a módosító javaslatokkal kapcsolatban, amelyeket Rogán Antal fideszes képviselő, a parlament gazdasági bizottságának elnöke adott be az árfolyamgát új rendszeréről szóló törvényjavaslathoz - közölte a bankszövetség szerdán az MTI-vel.
A költségvetési bizottság viták után végül támogatta Rogán Antalnak az árfolyamgát új rendszeréhez beadott módosító javaslatait.
A bankok már januárban kijelölték, hogy mely zálogul szolgáló lakóingatlanokat kényszerértékesítik ebben a negyedévben, a Nemzeti Eszközkezelőnél viszont csak márciusban várják az első lakások beérkezését, a társaság indulásként nyolcezer lakás megvásárlásával számolhat - írja a Világgazdaság.
Rogán Antal módosító javaslatot nyújtott be az árfolyamgát-törvényhez, amely szerint nem a lakás, hanem a hitel összegéhez kötnék az árfolyamgát lehetőségét. Így már nemcsak a 30 milliós lakást vásárlók, hanem a közel 30 millió forintnyi hitelt felvevőket is segítené a kormány.
Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának újabb rögzítéséről szóló kormányzati javaslatot, emellett terítékre kerül egy a Malév csődjével foglalkozó bizottság létrehozása, valamint a tavalyi LMP-s tüntetés folytán javasolt közkegyelmi indítvány is.
Az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága hétfői ülésén egyhangúlag támogatta a nemzetgazdasági miniszter által beterjesztett törvénymódosító javaslatot, amely az árfolyamrögzítést 60 hónapig, de legfeljebb 2017 júniusáig terjesztette ki. A törvény elfogadása esetén 2012. április 1-jén lép hatályba.
A kormány szerdai ülésén elfogadta az árfolyamgát intézményének módosítását a Bankszövetséggel tavaly decemberben kötött megállapodásnak megfelelően - közölte az NGM csütörtökön. A törvényjavaslatot a kormány még a héten benyújtja az Országgyűlésnek.
A devizaalapú ingatlanhitelesek terheinek csillapítására a közeljövőben új állami és piaci programok indulnak -...