62-re emelkedett a macedón diszkótűz halálos áldozatainak száma
Egy 24 éves férfi hunyt el, akit egy szerb kórházban kezeltek.
Egy 24 éves férfi hunyt el, akit egy szerb kórházban kezeltek.
A tüntetők úgy érzik, hogy a kormány inkább elkenni, semmint feltárni igyekszik a tragédia hátterét, az ellenzék a belügyminiszter távozását követeli.
Magyarország 19 sérült kórházi ápolását vállalta át.
Több sérült állapota is súlyos, így még nőhet a halálos áldozatok száma.
Szemtanúk szerint sokakat halálra tapostak, amikor a tömeg a tűz elől menekült.
Letöltendő börtönbüntetést kapott a 65 halálos áldozatot követelő diszkótragédia miatt többek között az a személy is, aki az ellene zajló per ellenére azóta az egyik bukaresti kerület polgármestere lett.
Felelősségre vonják Romániában a tűzoltóságot magában foglaló országos katasztrófavédelmi felügyelőség bukaresti vezetőit amiatt, hogy - mint kiderült - az általuk vezetett hatóságnak mégis tudomása volt az október végén leégett bukaresti Colectiv klub létezéséről, de mégsem tartott ott ellenőrzéseket.
Egész Romániát megrázta a 48 halálos áldozatot követelő diszkótűz, ami kormányellenes utcai megmozdulásokba torkollot Bukarest utcáin. A román ortodox egyház egyes hívei által rendszeresen terjesztett nézet szerint a fiatalok hívták ki maguk ellen a sorsot, mikor rockzenei koncertre mentek. Egy terjesztett röplap szerint, ha a zenerajongó tudnák, hogy mi lesz velük a túlvilágon John Lennon hallgatása után, soha többé nem hallgatnák.
Az eddigi, részben sikeres tüntetést követően ismét ezrek vonultak utcára, hogy felelősségre vonják a Victor Ponta vezette kormány tagjait, akik felelősek lehetnek a hétvégi diszkótűz áldozataiért. A tüntetések azonban feltöltődtek korrupcióellenes tartalommal is, Victor Ponta ellen hónapok óta okirathamisítási vádak fogalmazódtak meg, de nem csak őt, hanem az ellenzéket is kritizálják.
Több mint tízezer felháborodott ember vonult utcára Bukarestben kedden a több mint 30 halálos áldozatot követelő tűzvész felelősségét egymásra hárító hatóságok, a kerületi polgármester és a kormány lemondását követelve.
A tömeg jelentősen megnöveli a szórakozóhelyeken történő balesetek előfordulásának esélyét, a résztvevők biztonsága mégis gyakran háttérbe szorul - közölte a Generali biztosító, amely összegyűjtötte a tragédiák leggyakoribb okait és a legfontosabb biztonsági intézkedéseket, amelyekkel elkerülhető a baleset.
Őrizetbe vette a rendőrség Brazíliában annak a szórakozóhelynek a tulajdonosait, ahol vasárnap hajnalban a legfrissebb adatok szerint 231 fiatal életét vesztette egy tűzvészben.
A vasárnap történt brazíliai diszkótűznek "semmi köze a 2014-es világbajnokság stadionjainak biztonságához" - közölte hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA).
Gyásztáviratban fejezte ki részvétét Áder János köztársasági elnök hétfőn a brazil államfőnek a Santa Maríában több száz halálos áldozatot követelő diszkótűz miatt.
Háromnapos nemzeti gyászt rendelt el Brazíliában Dilma Rousseff elnök vasárnap a hajnali diszkótűz miatt, amely a legfrissebb adatok szerint 233 emberéletet követelt.
Az első adatokkal szemben nem kilencven, hanem 232 ember vesztette életét egy diszkótűzben Brazíliában. Az áldozatok végleges számát még nem tudják meghatározni. Még 117-en vannak kórházban. A szórakozóhelyről állítólag csak egy kijáraton lehetett távozni, azt viszont sokan nem találták meg a füst miatt. Santa María polgármestere 30 napos gyászt rendelt el a városban.
Leégett egy szórakozóhely csütörtök éjjel a Nógrád megyei Érsekvadkerten, az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított bűncselekmény gyanúja miatt - közölte a katasztrófavédelem pénteken.
Tűz ütött ki péntek hajnalban egy éjszakai klubban Thaiföld déli részén, Phuket üdülőszigeten, a balesetben négy ember meghalt, 11-en megsérültek.
Eloltották a csütörtök délben keletkezett tüzet a kisvárdai egykori diszkóban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.