Tudja, mi épülhet hajókonténerekből? Például egy sci-fi-ház a sivatagban – fotó
Az egészen elképesztő épület 200 négyzetméteres lesz, és napenergia tartja majd fent. Mutatjuk.
Az egészen elképesztő épület 200 négyzetméteres lesz, és napenergia tartja majd fent. Mutatjuk.
Egyelőre csak tesztelik, de már a nagyközönség számára is bemutatták, miként is változik meg a YouTube – három szembetűnő változással.
Francia stílusban nyomja, azaz ebédhez vagy utána vágyik egy pohár könnyű rozéra, vagy vörösre? Akkor is, ha épp nem vendéglőben eszik? Vagy stresszoldáshoz kellene azonnal pár korty? Akkor ilyen táskát mindenképpen be kell szereznie, így mindig kéznél lesz a rozé. Poharat persze tartson magánál!
Alapos ráncfelvarráson esett át a LinkedIn, többek között az üzleti közösségi oldal keresője is megújult, illetve már chatelni is lehet vele.
Régóta szinte ugyanúgy néz ki a YouTube, ráférne egy kis modern ráncfelvarrás – ennek lehetséges módját mutatta be egy dizájner. Nem rossz, sőt.
A dizájn témája rendkívül szerteágazó, ráadásul maga a terület is folyamatosan változik. A HVG Extra Business cikkében Osvárt Judit, a Design Hét Budapest projektvezetője, a Magyar Formatervezési Tanács tagja ajánl olyan forrásokat, ahonnan tájékozódni, inspirálódni a leginkább érdemes.
Tévedés azt hinni, hogy a formatervezés merőben esztétikai kategória, a dizájn meghatározza az autó használhatóságát és részben az árát is. Öt irányzat, amely a modern autók formatervét alakítja.
A Microsoft bemutatta, hogy hamarosan milyen lesz e-maileket kezelni az Outlookon. A szolgáltatás dizájnja letisztultabb lesz, és akad benne pár hasznos újdonság is.
A Firefox böngésző logója megváltozik, egy rég megszokott eleme eltűnik, így már nem pont olyan lesz, mint eddig.
A művészeti alkotás-értékű ruhaköltemény az izlandi művész új klipjéhez készült.
A világhírű mogyorókrémet gyártó cég a technológiára bízta, hogy milyenek lesznek a Nutella üvegei, ami azt eredményezte, hogy rengeteg ember kap egyedi csomagolást.
Alapos ráncfelvarráson eshet át a Windows 10, ha a kiszivárgott képernyőképek valódiak. A piaci pletyka szerint még idén megkaphatja ezt a frissítést az operációs rendszer.
Az idén decemberben 18. alkalommal adták át az Év Belsőépítésze díjat, amelyet Laki Péter alapított. Ezúttal 17 pályázóból az a páros vehette át a díjat, amelyik a somlói Kreinbacher Birtok épületegyüttese és a budapesti Kreinbacher Tasting Salon kialakítását jegyzi.
Két fiatal mérnök a budapesti belvárosban világszínvonalú biznisszé fejlesztette egyikük gyerekkori hobbiját. Minden mozzanatában kézzel varrott, szigorúan méretre szabott férfiruha szalont menedzselnek úgy, hogy varrni egyikük sem tud. Euróezrekért kapható öltönyeik viszont nagyon sokat "tudnak".
Van egy remek és ingyenes program, amellyel gyorsan össze lehet hozni egyszerű grafikákat, mindenféle photoshopos gyakorlat nélkül.
Arculat, belsőépítészet, kiegészítők szempontjából díjaztak magyar éttermeket.
Az alábbi telefon gyártója egyáltalán nem csinál gondot abból, ha nem tetszik mindenkinek a telefonja. Mi több, éppen ez a célja.
A service design (SD) olyan tervezési módszertan, ahol a terméket vagy a szolgáltatást az üzleti érdekek mellett a fogyasztók igényei felmérésével alakítják ki. Boros Judittal, az Isobar Budapest digitális kommunikációs ügynökség service designerével beszélgettünk.
Olasz kézbe kerül a svájci divatmulti, a Charles Vögele AG. Az olasz OVS SpA. 56 millió svájci frankot kínált a társaságért, amely 23 üzletet Magyarországon is fenntart.
A magyar piacon keresztül indítaná európai hálózatának kiépítését a Lu by Lolita dél-amerikai divatmárka.