Egy lista, ahol az EU élén vagyunk: állam bácsi így vigyáz a magyarokra
Alig vannak európai országok, ahol az állam jobban beleszól, mit érdemes enni és inni, mint nálunk.
Alig vannak európai országok, ahol az állam jobban beleszól, mit érdemes enni és inni, mint nálunk.
Rekordmennyiségű, 90 millió szál csempészett cigarettát foglaltak le az észak-belgiumi Antwerpen nemzetközi kikötőjében – közölte az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió az internetes oldalán pénteken.
Ugyanazok az adószabályok vonatkoznak a nikotinmentes e-cigarettára, mint arra, amelyikhez nikotint használnak. Az államtitkár most megindokolta, miért.
Az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra augusztus 20-ától. Sem védjegy, sem jelzés nem lehet rajtuk.
Az Egyesült Államok legnépesebb államában csütörtökön lépett életbe a jogszabály, amely 18-ról 21 évre emelte a korhatárt a dohánytermékek birtoklására és élvezetére.
Egy családi ház gazdasági épületében volt az illegális dohányraktár, a tulaj semmit nem tudott, a bérlőre mutogatott, de ő sem tudott semmit.
Több mint hétezer-ötszáz doboz csempészett cigarettát és 50 kilogramm dohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Vecsésen egy monori férfitól.
A Századvég vezető elemzője, a közmédia bloggere, Habony Árpád londoni cégének ügyvezetője és most már a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. felügyelőbizottsági tagja is – a Népszabadság szerint Lánczi Tamással erősített a dohánycég, amely nemrég egy konzorcium tagjaként elnyerte itthon a dohány-nagykereskedelem monopoljogát.
Az erős dohányos cseh államfő februárban írta alá a dohányzási tilalomról szóló törvényt.
Egy szállal több lesz hamarosan a cigisdobozokban. Egyelőre nem tudni, hogy emiatt emelkedhet-e a jövőben a cigaretta ára.
Az eddig korlátozás nélkül értékesíthető új típusú dohánytermékeket, köztük az elektronikus cigarettát is a dohánytörvény hatálya alá vonná a törvényhozó, így azokat csak dohányboltban lehet majd forgalmazni – derül ki abból a négy törvény módosítását tartalmazó javaslatból, amit Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nyújtott be kedden az Országgyűlésnek.
Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága a Schenker Kft. és a NAV közötti, a jövedékiadó-kötelezettségre vonatkozó vitában egyelőre a szállítmányozó cégnek adott ugyan igazat, ám a magyar bíróság feladatának nevezte további részletek tisztázását, amely akár a NAV álláspontját is bizonyíthatja.
Jó minőségű az idei dohánytermés, de nagy a növény víztartalma, ezért drágább lesz a szárítás.
A kijevi szlovák nagykövetség egy munkatársának hozzátartozója csaknem 60 ezer doboz cigarettát próbált átcsempészni Ukrajnából diplomáciai küldeményként – közölték az ukrán hatóságok hétfőn.
A jövedéki adó emelése miatt Ukrajnában a cigaretta és a szeszesitalok is drágulnak március 1-től.
A trafikok már nem vásárolhatnak közvetlenül a dohánygyáraktól árut, ezért vetettek szemet más portékájára.
Több százmillió kanadai dollár letétbe helyezésére kötelezett egy kanadai fellebbviteli bíróság helyi idő szerint kedden két dohánycéget, amíg azok megtámadják a Quebec tartományi dohányosoknak megítélt 15 milliárd kanadai dolláros, vagyis átszámítva 3192 milliárd forintos kártérítésről szóló ítéletet.
Rengeteg leveles és vágott dohányt találtak a rendőrök egy telepen, Nyíregyháza külterületén. Éppen egy körözött embert kerestek, amikor rábukkantak az illegális raktárra.
Hűtőládában elrejtett dohányt és több száz liter gázolajat foglaltak le a pénzügyőrök Barcson egy családi házban - közölte a NAV.