#Donald Trump


Süddeutsche-kommentár: Trump próbálja menteni magát az Epstein-ügyben, de ez visszafelé sül el

Az Európáért folytatott küzdelem csak most kezdődik. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kétfrontos harcra kényszerül. Sokasodnak Robert Fico szlovák kormányfő gondjai. Dánia baloldali kormánya példát mutat abból, miként kell kemény eszközökkel megoldani a bevándorlást, ugyanakkor visszaszorítani a szélsőjobbot. Témák és vélemények a világsajtóból.





Simon Tisdall: Az USA maga is latorállam lett

Az, hogy az Egyesült Államok törvénytelenül gyilkol a venezuelai partoknál, az bizonyíték, hogy Donald Trump amerikai elnök imperialista terveket forral. Egyben megint csak az jelzi, hogy összeomlik a szabályokra épülő világrend, állapítja meg Simon Tisdall, a Guardian külpolitikai kommentátora.



Orbán Viktor szerint Trump keresztény ember, de Jézus vitatkozna ezzel

Az amerikai elnök életútjában semmi sem utalt arra, hogy bármennyire is megérintette volna a vallásos áhítat. Az amerikai politika egyik misztériuma, hogy mégis a kereszténység védelmezőjeként képes pozicionálni magát, és erre játszott rá Orbán Viktor is a washingtoni látogatása apropóján. Lehet, hogy Trump mennybe szeretne menni, de Jézusnak – és a pápának – erről egészen más véleménye van.


Orbán: "Putyin trójai falovának nevezni engem primitív gondolkodásra vall"

A miniszterelnök hosszú interjút adott az Axel Springer vezérigazgatójának, melyben sok más téma mellett arról is beszélt, hogy szerinte a liberálisok elárulták a szabadságot, és ha valaki szabadságharcos, annak szükségszerűen antiliberálisnak kell lennie. És azzal viccelt, hogy ha az Európai Bizottság élére kerülne, első gondolata az öngyilkosság lenne.








Trump tovább jojózik a vámokkal

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump pénteken felfüggesztette a vámokat több mint kétszáz élelmiszeripari termékre, köztük a kávéra, marhahúsra, banánra, narancslére és paradicsomra.





Gábor Zsazsa nyomába lépett Orbán Viktor

Donald Trump mellett pózolva Orbán Viktornak nem volt olyan fontos az ország függetlensége, mint amikor például a civilek ellen hadakozott: az amerikai elnök lekötelezettjévé tette az országot, hogy a kampányra tágíthassa a Fidesz politikai mozgásterét.