Donald Trump egy dologhoz, a show-bizniszhez biztosan nagyon ért, mert miután a lapokban lementek a 2026-os külpolitikai előrejelzések, szombat hajnalban érvénytelenítette az összeset a Venezuela elleni támadásával.
Az akcióval azonban valójában nem egy országot, hanem egy világrendet támadott meg.
A világrend eddig úgy szólt, hogy az országok szuverenitása az alapja a nemzetközi kapcsolatoknak, hogy egyik ország a másikat csak az ENSZ biztonsági tanácsának felhatalmazással támadhatja meg, olyan alapos indokkal, mint hogy az egyik közvetlenül veszélyezteti a másikat, vagy hogy a határon túl emberiessség elleni bűncselekmények zajlanak.
Venezuela persze elég nyomasztó hely már egy ideje, diktátorok adják ott egymásnak a trónt, a most elfogott Nicolás Maduro választási csalásokkal maradt hatalmon, a korrupció pedig olyan mértékű, hogy bár az ország a világ legnagyobb olajtartalékán ül, az átlag állampolgár éhezik, és nem jut hozzá az olyan alapvető állami szolgáltatatásokhoz sem, mint az egészségügyi ellátás. Venezuela ezeken felül a főleg Kolumbiából érkező kokain fő tranzitútvonala a politikai vezetés aktív segítségével. Az ország ráadásul közeli kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyin rezsimjével.
A fentiek egyike sem igazán szalonképes a művelt körökben, ami azonban nem jogosítja fel Trumpot, hogy háborút indítson és elrabolja Venezuela elnökét, kedves nejével együtt.
Trump egyébként nem hagyott sok teret az egyrészről-másrészről elemzőknek, mert leplezni sem próbálta, hogy mire megy ki a játék. Bejelentette, hogy hamarosan érkeznek az Egyesült Államok olajcégei, hogy beindítsák a kitermelést, aminek a hasznából rendberakják az országot, és persze visznek belőle haza is.
Szóval röviden a történet annyi, hogy Amerika megtámadta Venezuelát, mert ez volt érdekében. És mert megtehette.
A Caracas–Budapest-tengely
Az akció két lépésben nyomasztó hír Magyarországnak. Először is Trump háborúja egyértelművé tette, hogy mostantól a puszta erő alakítja a világ dolgait, ahogy alakította a második világháború végéig, amikor is a nagyhatalmak rájöttek, hogy ez a logika csak veszteségekhez vezet. Az erőpolitizálásban ugyanis mindenki sérül, csak éppen győztesnek hívjuk azt a felet, amelyik kevésbé rokkant bele a turbulens nemzetközi interakciókba.
Európa az utóbbi közel 40 évben arra rendezkedett be, hogy a konfliktusokat többnyire tárgyalásokkal oldja meg, nem rakétákkal. Továbbá hogy ebben a gyakorlatban mellette áll majd az Egyesült Államok. Most hirtelen mindkét alapvetés kikerült a képletből, ami Magyarországnak, a kormány szuverenista hőzöngése ellenére is, nagyon rossz.
Magyarország ugyanis nem nagy, nem erős, és nem agresszív, szóval semmink nincs, ami egy ilyen nemzetközi iszapbirkózásban fontos lehet. De ez még csak az első lépés.
