Trump nyomására repült több alkalmazás az App Store-ból
Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint biztonsági kockázatot jelentett az ICEBlock és több hasonló alkalmazás, amelyek szóltak, ha a közelben tartózkodnak a bevándorlási hivatal ügynökei.
Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint biztonsági kockázatot jelentett az ICEBlock és több hasonló alkalmazás, amelyek szóltak, ha a közelben tartózkodnak a bevándorlási hivatal ügynökei.
HVG
Közel a kilencvenhez megjelent Woody Allen első regénye, amelyben Baumot, a sikertelen zsidó írót meglegyinti a cancel culture szele. Budapesten írt kiadatatlan regényéről, Jimmy Kimmel felfüggesztéséről, a Moszkvai Filmfesztiválon való részvételéről, a drogokról, az ejtőernyőzésről és természetesen a halálról is beszélgettünk.
A külügyminiszter szerint EU-s döntések nem születnek Magyarország nélkül – akár tetszik ez az ukrán elnöknek, akár nem.
HVG
Az amerikai elnök egy tévés interjúban összekeverte Albániát és Örményországot, ezt idézte fel a három vezető.
HVG
Donald Trump hírszerzési adatokkal támogatja meg az ukránok olajfinomítók ellen indított támadássorozatát, és lehet, hogy még rakétákat is küld hozzá. Oroszországban az ágazat már annyira padlón van, hogy külföldről kell benzint vásárolniuk, miközben ők az egyik legnagyobb kőolaj-kitermelő ország.
A konzervatív politikus kifejezetten jó viszonyban van Donald Trumppal, és szerinte az amerikai elnök Vlagyimir Putyinnal szembeni kommunikációja az utóbbi időben optimizmusra ad okot.
HVG
Miért vette célba Trump a 95 éves Sorost – erre a kérdésre keresi a választ a brit lap elemzője.
hvg360
Szürreális politikai show lett az amerikai tábornoknak tartott elnöki fejtágítóból. A német kancellár leszidta Orbánt az EU-csúcson. Macron francia elnök szerint Európa alábecsülte az orosz veszélyt. Az amerikai elnök barátkozni készül az észak-koreai diktátorral. Vége az eddigi világrendnek, ami fokozza az emberek félelmét a jövőtől. Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360
A katolikus egyházfő szerint a világ polgárainak nagyobb nyomást kellene gyakorolniuk a politikusokra, mert ebben a kérdésben nincs helye a közönynek és a lemondásnak.
HVG
A demokraták számára fájó megszorításokba vág bele az amerikai elnök, ha már leállt a kormányzat.
HVG
A Fehér Ház hónapok óta nyomás alatt tartja az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezetet, mert a magas kamatok szerintük károsak a gazdaságra.
HVG
A szenátusi kisebbség kisiklatta a republikánus költségvetési tervet. Az elnök viszont előre készült erre a forgatókönyvre, és az eddigi gyakorlatot félresöpörve arra utasította a kormányhivatalokat, hogy rúgjanak ki mindenkit, akik nem úgy gondolkodnak, mint ő.
Újabb fegyvert kért az ukrán elnök az Egyesült Államokról. Mivel Putyin nem tárgyal, Donald Trump egyre nagyobb hajlandóságot mutat arra, hogy Tomahawk rakétát adjon Ukrajnának, amivel Oroszország európai légtere átjárhatóvá válik számukra.
Közel 800 tábornokot, tengernagyot és egyéb vezetőt rendeltek a Virginia állambeli Quantico katonai bázisára.
HVG
Mi lesz a porig rombolt Gázai övezet jövője, a földönfutóvá vált 2,2 milliós lakosság sorsa, és ki irányítja majd a területet most, hogy Donald Trump és Benjamin Netanjahu megegyeztek a béketervről? Meddig lesz türelmes a kiszámíthatatlan amerikai elnök az izraeli kormányfővel? Milyen ellenfelei vannak Izraelnek a Donald Trump mögött álló mozgalomban? És milyen egyéb tényezők veszélyeztetik a szoros amerikai–izraeli viszonyt?
Ami nem csoda, hiszen korábban egy fesztiválon nyomdafestéket nem tűrő dolgokat énekeltettek a közönséggel Donald Trumppal kapcsolatban.
HVG
Trump hasonlóképp igyekszik megszilárdítani hatalmát és megbüntetni ellenségeit, ahogy azoknak az országoknak a vezetői teszik, amelyekben visszaszorul a demokrácia.
hvg360
Az Egyesült Államok elnökének mostani javaslatát, amelyet hétfőn az izraeli miniszterelnök is elfogadott, a gázai konfliktust figyelemmel kísérő kormányok többsége konstruktívnak és reménykeltőnek látja.
HVG
Miért van az, hogy a világban az emberek harmada-fele inkább megérzéseiben hisz, mint a tudományos tényekben? A gázai békét előmozdító tevékenységéért most jár Trumpnak az általa annyira vágyott elismerés. „Nem félünk” – üzente a fenygetőző amerikai elnöknek a Soros György alapította Nyílt Társadalom Alapítvány elnöke. Európa alapvető érdeke, hogy Moldova az EU tagja legyen. Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360
Akinek sikerült az Egyesült Államokkal kereskedelmi megállapodást kötni, azokra nem vonatkoznak a változások.
HVG