Trump állítólag a norvég pénzügyminiszternél érdeklődött, hogy jelölik-e a Nobel-békedíjra
Az amerikai elnök gazdaságpolitikai témákkal hívta fel a korábbi NATO-főtitkárt, de lapértesülések szerint az esetleges Nobel-békedíjra jelölésére is kitért.
Az amerikai elnök gazdaságpolitikai témákkal hívta fel a korábbi NATO-főtitkárt, de lapértesülések szerint az esetleges Nobel-békedíjra jelölésére is kitért.
HVG
A miniszter azt állította, hogy Putyin és Trump pénteki találkozója mindent visz a héten.
Oroszország 1867-ben vesztette el Alaszkát: II. Sándor cár rájött arra, hogy országa nem lesz képes tartósan megvédeni észak-amerikai gyarmatát, s ezért inkább eladta az USA-nak a mintegy másfélmillió négyzetkilométeres területet. Mint később kiderült, az amerikaiak az évszázad üzletét csinálták meg, az oroszok jó része pedig emiatt a mai napig átverve érzi magát. Most Alaszka lesz az amerikai és az orosz elnök csúcstalálkozójának a helyszíne.
Egyik vezető sem egyedül érkezik Anchorage-ba, de az orosz delegáció tagjai messze tapasztaltabbak amerikai tárgyalópartnereiknél.
HVG
A Fehér Ház szerint munkaügyben tartózkodott a környéken, és nem tartott a tömeggel.
HVG
Az indiai miniszterelnök beszédében ugyanakkor nem említette név szerint az Egyesült Államok elnökét.
HVG
HVG
MTI
Putyin számára sokkal nagyobb a tét, mint Ukrajna, így Trump hiába tesz úgy, mintha egyszerű területcserével le lehetne zárni a háborút. A balti államok pontosan tudják: egy orosz megszállás minden, csak nem átmeneti. Trump a Nemzeti Gárda Washingtonba vezénylésével főleg az Epstein-ügyről igyekszik elterelni a figyelmet, de amit csinál, az az autoriter kormányzás veszélyes kiterjesztése. Csak Trump tudja megmenteni Izraelt saját kormányától. Témák és vélemények a világlapokból.
hvg360
Az orosz elnök pénteken Magadanba érkezett, ahonnan négyórányi repülőútra található Anchorage, ahol Trumppal találkozik majd.
MTI
Nem jöttek be a kormány grandiózus tervei arról, hogy Magyarország lesz az e-autók gyártásának fellegvára Európában.
hvg360
Az amerikai elnök elmondta, hogy siker esetén azonnal felhívja Zelenszkijt és igyekszik összehozni egy új, hármas találkozót és az lesz az igazán fontos esemény. Ha nem lesz eredményes a pénteki találkozó, akkor nem hív fel senkit és elmegy haza.
HVG
Odadob négy ukrán megyét Trump az oroszoknak? Ha igen, vajon az ukránok átadják-e? És ér-e annyit a béke, hogy egy országot megcsonkítsanak miatta? Nagy Gábort, a HVG Világ rovatának vezetőjét, valamint Németh Andrást, lapunk korábbi moszkvai tudósítóját Kacskovics Mihály Béla kérdezte.
Kacskovics Mihály Béla
Siteri Nóra
Vörös László
John Bolton úgy véli, a pénteki találkozón Putyin mindent be fog vetni annak érdekében, hogy maga mellé állítsa és Zelenszkij ellen fordítsa az amerikai elnököt.
HVG
Az amerikai hírügynökség repedéseket talált Putyin gazdasági hátországában, amelynek sorsát meghatározhatja az alaszkai orosz–amerikai csúcs kimenetele.
hvg360
A két elnök közös sajtótájékoztatót is tart majd.
HVG
Augusztus 20-ig szünetelnek az érintett intézkedések.
HVG
A katasztrófa receptje Trumpot egyedül hagyni Putyinnal egy szobában. Ha Trump beveszi Putyin hazugságait, az veszélyesebb Ukrajnára nézve, mint a bombák. Az átgondolatlan orosz–amerikai csúcsértekezlet árát az Atlanti-óceánnak ezen a partján fogják megfizetni. A holnapi alaszkai Trump–Putyin-találkozó tétjét elemzi a világsajtó.
hvg360
Az amerikai elnök a lap szerint az orosz repülőgép-szankciókat is feloldaná, hogy a háború befejezésére bírja az orosz vezetőt.
HVG
Az amerikai elnök visszaél a hadsereggel, és rendcsinálás helyett valójában a politikai határvonalak kijjebb tolására használja a katonákat.
hvg360
Az amerikai elnök előbb azonban válaszokat vár orosz kollégájától.
HVG
Átvette a főváros rendőrsége fölött az ellenőrzést, és a washingtoni Nemzeti Gárda katonáit küldte az utcára Donald Trump, akinek mindezt lehetővé teszik a törvények. És az is igaz, hogy Washingtonban súlyos probléma a bűnözés, a lépés mégis az elnöki erőfitogtatás újabb példája.