Der Standard: Európa nem lenne gyenge, ha kezdene végre valamit Orbán Viktorral
Válogatásunk a világlapok írásaiból.
Válogatásunk a világlapok írásaiból.
hvg360
Donald Trump és Vlagyimir Putyin tárgyalása után közös nyilatkozatot adott ki az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke, valamint a francia elnök, az olasz és a lengyel miniszterelnök és a német kancellár.
Az amerikai elnök a Fox Newsnak adott interjúban azt mondta, szerinte Putyin nemcsak nyitott a békére, hanem „meg is akarja valósítani”.
HVG
Áttörés nélkül zárult Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai találkozója, mégis új fejezet indulhat az Egyesült Államok és Oroszország együttműködésében, az ukrajnai háborúban is. A következő fejezet az ukrán elnök hétfői washingtoni látogatása lehet, ahol részt vesznek európai vezetők is. Kövesse a HVG-vel a csúcs utáni reakciókat.
Egybehangzóan ítéli meg a nyugati sajtó az alaszkai csúcstalálkozót: Putyin nyert, Trump, a megállapodások nagy mestere, üres kézzel távozott.
hvg360
Sok szép szó és az együttműködés fontosságának hangsúlyozása jellemezte Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz államfő pénteki csúcstalálkozóját, ám ahogy várni lehetett, igazi áttörést nem sikerült elérni. Az orosz elnök, aki alig négy órát töltött az USA területén, már el is utazott Moszkvába.
Az együttműködés fontosságát hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök is a pénteki alaszkai orosz-amerikai csúcs után tartott sajtótájékoztatón, ám részleteket egyikük sem árult el. Trump viszont már Vlagyimirnek hívja a „nagyszerű politikusnak” nevezett orosz vezetőt.
A két vezetőt vörös szőnyeg és alakzatba rendezett vadászgépek várták a repülőtéren, a barátságos kézfogás után egy autóban hagyták el a repteret, majd szinte percre pontosan elkezdődött a tárgyalás.
HVG
A Nemzeti Gárda bevetése után a városi rendőrség feletti irányítást is szövetségi kézbe vette a kormányzat, ezt támadták meg jogi úton.
HVG
Szergej Lavrov CCCP-s felsője után ismét trollkodtak egyet az oroszok.
HVG
A két elnök négyszemközti megbeszélésén segítők is jelen lesznek, de azt nem közölték, kik lehetnek azok.
HVG
A belarusz elnök szerint Donald Trump elfogadta a meghívását.
HVG
Van, aki azért bízik abban, hogy a tárgyalás sikeres lesz, illetve, hogy Donald Trump erőt tud mutatni.
HVG
Donald Trump elindult Alaszkába, hogy találkozzon Vlagyimir Putyinnal.
HVG
Az amerikai elnök gazdaságpolitikai témákkal hívta fel a korábbi NATO-főtitkárt, de lapértesülések szerint az esetleges Nobel-békedíjra jelölésére is kitért.
HVG
A miniszter azt állította, hogy Putyin és Trump pénteki találkozója mindent visz a héten.
Oroszország 1867-ben vesztette el Alaszkát: II. Sándor cár rájött arra, hogy országa nem lesz képes tartósan megvédeni észak-amerikai gyarmatát, s ezért inkább eladta az USA-nak a mintegy másfélmillió négyzetkilométeres területet. Mint később kiderült, az amerikaiak az évszázad üzletét csinálták meg, az oroszok jó része pedig emiatt a mai napig átverve érzi magát. Most Alaszka lesz az amerikai és az orosz elnök csúcstalálkozójának a helyszíne.
Egyik vezető sem egyedül érkezik Anchorage-ba, de az orosz delegáció tagjai messze tapasztaltabbak amerikai tárgyalópartnereiknél.
HVG
A Fehér Ház szerint munkaügyben tartózkodott a környéken, és nem tartott a tömeggel.
HVG