Irán több száz drónt küldhetett Oroszországnak augusztus óta
A Fehér Ház szerint mélyül a két ország közötti védelmi együttműködés.
A Fehér Ház szerint mélyül a két ország közötti védelmi együttműködés.
hvg.hu
Egy új, lézeralapú technológiával lehetővé válhat a drónok repülés közbeni töltése, mellyel folyamatosan repülhetnének az eszközök, így például egy katasztrófahelyzetben is hatékonyabbak lehetnének, amikor emberek után kell kutatni.
hvg.hu
Drónok segítségével fedeztek fel őskori falfestményeket nehezen hozzáférhető barlangokban Spanyolországban. A régészek szerint az egyik legjelentősebb neolitikus barlangrajz-lelőhelyre bukkantak Valencia környékén.
hvg.hu
A NASA mérnökei napokon keresztül nem tudták felvenni a kapcsolatot az Ingenuityvel, nem sokkal azelőtt, hogy az 50. küldetésére küldték volna azt.
hvg.hu
Az amerikai légierő májusban végzett egy szimulációs tesztet, hogy kiderüljön, miként teljesíthet egy mesterséges intelligencia által vezérelt harci drón. Az eredmény egyelőre nem túl szívderítő.
hvg.hu
Egyre több az olyan oroszellenes, de Oroszországon belüli akció, amikért Ukrajna nem vállalja a felelősséget.
hvg.hu
A város polgármestere szerint a légicsapás kisebb károkat okozott néhány épületben.
hvg.hu
Kína 2019-ben mutatta be a WZ-8 típusú hiperszonikus gépét, amivel kémkedni is lehet, és ami szükség esetén rakétaként is funkcionál.
hvg.hu
Az egyik tolvaj aztán valutával kereskedve igyekezett fialtatni a zsákmányt.
MTI
Rakétákkal és drónokkal támadták az ukrán fővárost.
hvg.hu
A svájci Hydromea és a norvég Unplugged mérnökei közösen fejlesztik az Exray nevű robotot, amely képes autonóm módon dolgozni a víz mélyén úgy, hogy hónapokon át nincs szüksége töltésre vagy bármely más okból történő felszínre bukásra.
hvg.hu
A független források által eddig nem hitelesített felvétel alapján feltételezhető, hogy saját orosz bajtársai többször is rálőttek, miközben az ukrán állások felé tartott.
hvg.hu
Az amerikai kormány egyelőre információt gyűjt a történtekről.
MTI
Az orosz elnöki hivatal azt állítja, hogy a légvédelmük két drónt szedett le a Kreml fölött.
MTI
MTI
hvg.hu
Gyakorlatilag bármit képes érzékelni a levegőben az YLC-16 nevű eszköz, ami ráadásul távolról irányítható, és könnyen szét- és összeszerelhető is.
hvg.hu
Az elemzők szerint viszont valószínűtlen, hogy a technika tényleg olyan jól működjön, ahogy azt a a diktatúra lefesti.
MTI
A NASA marsi helikopterét, az Ingenuityt már csak egyetlen küldetés választja el az 50. repülésétől a vörös bolygón. Az elmúlt két évben már több mint 11 km-t tett meg a szerkezet.
hvg.hu
A gyerek a körülményekhez képest jól van, de megfigyelésre kórházba viszik.
hvg.hu