Drónelhárítási rendszerek telepítésére kötelezhetnek minisztériumokat és magyar cégeket
A kormányrendelet szerint a költségeket is nekik kell megtéríteniük, az eljárást pedig 30 évig titkosítják.
A kormányrendelet szerint a költségeket is nekik kell megtéríteniük, az eljárást pedig 30 évig titkosítják.
hvg.hu
A Hydra 400 sugárhajtású drónt arra tervezték, hogy segítsen nagyon nehéz dolgok emelésében is. A harcokban és a logisztikában is segítheti a brit hadsereget.
hvg.hu
Az oroszországi Kurszk városában nemrég lemondták a városi ünnepségeket, mert túl közel fekszik a település az ukrán határhoz.
hvg.hu
Iránt a nyugati országok azzal vádolják, hogy nagy mennyiségben szállít támadó drónokat Moszkvának az ukrajnai háborúhoz, amit Teherán tagad.
MTI
Nem tudni, hogy a drón a levegőből esett le, vagy a tenger sodorta partra.
MTI
Országszerte 32 orosz drón támadt, ezek közül 25-öt sikerült leszedniük az ukránoknak.
hvg.hu
Két napig keresték, majd a drón bevetése után öt perc alatt megtalálták azt a pónilovat, amely lovasát ledobva elszabadult.
hvg.hu
Az ukránok közben kilőhettek egy olyan orosz repülőgépet, ami a hangsebesség kétszeresével is képes haladni.
hvg.hu
Az ukrán hírszerzés videót töltött fel az épületbe becsapódó drónról.
Teljes siker volt az akció, így már le is zárult.
hvg.hu
Cseresznyelégy és a nyugati dióburok-fúrólégy ellen lehet majd így is védekezni.
hvg.hu
Az Ukrajnával határos Belgorod megye légterében három, Kurszk megye felett pedig egy ukrán drónt lőtt le a légvédelem - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
MTI
Egy drón lelövése után újra megnyílt a moszkvai Vnukovo repülőtér.
hvg.hu
Újabb dróntámadás ukrán részről.
hvg.hu
Olyan kamikaze drónokból szeretne többet látni, mint a Kub és a Lancet.
hvg.hu
Elméletileg nukleáris hajtású, a szakértők szerint azonban inkább egy akkumulátorról üzemelhet Észak-Korea egyik legújabb atomfegyvere, amely állítólag egy 1000 kilométerre lévő célpontra is „nukleáris cunamit” tud zúdítani.
hvg.hu
Az ukránok tengeri drónokat vetettek be, melyeket az orosz hadihajók megsemmisítettek.
hvg.hu
A herszoni templomot is találat érte, többen megsérültek.
hvg.hu
Ukrajna a múlt hónapban drónokkal támadta a Krími hidat, valószínű, hogy újabb támadástól tart az orosz hadvezetés.
MTI
Megjelenésüket és méretüket tekintve gyakorlatilag az amerikai haderő drónjainak tökéletes másolatai az új észak-korai pilóta nélküli légi járművek, bár egyelőre a képességeikről keveset tudni.
hvg.hu