Baleset volt az M1-esen, 11 kilométeres a dugó
Több jármű ütközött.
Tudott egy rövidebb utat.
Kiderült, hogy a mindennapos munkahelyre, majd visszafele ingázás nemcsak kényelmetlen, de még az ember egészségére nézve is káros lehet.
Mind három pályán lezárások lassítják a forgalmat.
Folytatódnak a sávzárással járó felújítások.
A főpolgármestert gyakran támadja a Fidesz, illetve a propaganda azzal, hogy állandóan dugók vannak a városban, most adatokkal vágott vissza.
Több kilométeres dugó alakult ki az M3-as autópályán. Frissítés: este 19 óra után a forgalom ismét zavartalan volt.
A volt közlekedési államtitkár szerint romlik az állam által átvett agglomerációs vonalak színvonala.
Vitézy Dávid volt államtitkár ismét egy órát töltött a helyszínen, hogy igazolja korábbi állításait.
A főpolgármester szerint pont a kormány növeli a fővárosi dugókat a az M0-s fizetőssé tételével.
Napszemüveg, kalap, szakáll, tetoválás – ilyen egy alaposan felkészített álutas.
A 4-es főutat pedig teljesen lezárták, mert kigyulladt egy kamion.
Többen meg is sérültek.
A forgalom a Budapest felé vezető oldalon torlódik Abdánál.
Több autó is ütközött Székesfehérvár közelében az M7-es autópályán. A dugó vége a Velencei-tóig ér.
Torlódott a forgalom az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalának több szakaszán is.
Ferenc pápa látogatása dugót is okozott, amiből szabálytalanul próbáltak szabadulni sokan.
Négy autó ütközött össze az M3-as autópályán Nagyfüged közelében Budapest felé szerdán kora délután, torlódik a forgalom – közölte az Útinform.
A vásznuk egy kamion hátulja.