MOK: Már 12 ezren erősítették meg a kamarai tagságukat
Az eredményt az Ishihara-teszten keresztül szemléltették.
Az eredményt az Ishihara-teszten keresztül szemléltették.
hvg.hu
Ez pont az a fajta bizonytalanság, ami miatt tiltakozik a Magyar Orvosi Kamara.
hvg.hu
Kincses Gyula szerint a kamara ellehetetlenítésén a kormány többet veszített, mint a testület.
hvg.hu
Az anafilaxiás sokk allergiával élő gyerekek életét biztonságosabbá tudná tenni a Belügyminisztérium azzal, ha biztosítaná, hogy minden óvodában és iskolában legyen kéznél életmentő injekció. Az érintetteket képviselő egyesület szerint azonban ez a megoldás még várat magára.
hvg.hu
Közleményt adott ki a Magyar Rezidens Szövetség arról, hogy milyen feltételek mellett forgathatók be a háziorvosi ügyeletekbe a kórházi szakorvosképzésben résztvevő munkatársak.
MTI
A panaszok alapján hibát követtek el az ügyeleten.
hvg.hu
A Magyar Orvosi Kamara alelnöke szerint egy öt-tízezer fős kamara is lehet ütőképes.
hvg.hu
A hívásokat úgy kezelik, mintha mindenki mentőt kérne, miközben az ügyeletes orvossal való konzultáció igen nehézkes.
hvg.hu
Kunetz Zsombor egészségügyi elemző szerint Takács Péter egészségügyi államtitkárnak üzentek azzal, hogy leváltották a két helyettes államtitkárát. Azért nem őt rúgta ki Orbán, mert azzal elismerte volna, hogy a Magyar Orvosi Kamarának – amellyel frontot nyitott a kormány – teljesen igaza van. Kunetz Zsomborral átbeszéltük, mi vezetett idáig, miért tiltakozik a kamara, és hogyan csapódik le az egészségügy – többnyire egyelőre tervezett –átalakítása a betegeken.
A főpolgármester a Magyar Orvosi Kamarát Budapest kiemelt szakmai partnerének tekinti.
hvg.hu
Az Országos Mentőszolgálat hurráoptimista bejelentését azért némiképp árnyalhatja, hogy Győr környékén egyetlen háziorvos sem írta alá az új rendszerhez szükséges szerződést, és itt rezidenseknek és szakorvosjelölteknek kell fenntartaniuk a rendszert.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Sussexi Egyetem kutatói megalkottak egy olyan érzékelőt, mely teljes egészében környezetbarát anyagokból épül fel, és az egészségügy mellett a futóknál is jó szolgálatot tehet.
hvg.hu
Egy másfél évszázada működő japán gyógyfürdőről van szó.
hvg.hu
Andréka Péter azt is elmondta a HVG360-nak adott interjúban, miért fontos, hogy ne hezitáljunk, ha észleljük a tüneteket.
Miközben a kormány a Magyar Orvosi Kamarával háborúzik, az ügyeleti rendszer átalakítása folytatódik. Egyelőre három megyét érint, de egy év múlva már Budapesten is eszerint működhet az ellátás.
hvg.hu
Március elsején jelentették be a mosonmagyaróvári kórházban, hogy aznaptól milyen az új ellátási rend.
hvg.hu
Néhány nap, és jönnek a papírok, addig is arra kér a Magyar Orvosi Kamara minden orvost, maradjon bent a szervezetben.
hvg.hu
Jelentősen csökkent azok aránya, akik a szívinfarktusuk után egy hónapon belül meghalnak, a hosszú távú kilátásaik viszont továbbra sem jók. Mennyiben felelős ezért a rendszer, és mit tehet a beteg? Hogyan előzhetjük meg a szívinfarktust? Mit érez egy nő és egy férfi, ha baj van? A többi között erről kérdeztük Andréka Pétert, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet főigazgató főorvosát.
Miközben a kormány a Magyar Orvosi Kamarával háborúzik, március elsejétől három megyében működik az új ügyeleti rendszer. Az átállás nem lesz könnyű, Győrben például keményen ellenállnak az orvosok. Hajdú-Biharban egy hónapja már az új rend szerint működnek. Mivel kifelé csak a sikereket kommunikálják, több orvossal is beszéltünk arról, hogyan működik a rendszer, és mit várnak a továbbiakban. Egyik forrásunk tudomása szerint Takács Péter államtitkár országjáró körútra indul, hogy a városi kórházak szerepéről egyeztessen. A konkrétumokat itt is mély hallgatás övezi.
Windisch Judit