#egészségügy










„Ha a fogantatáshoz két ember kell, akkor a férjnek miért nem kell meghallgatnia a szívhangot?”

Mióta bevezették a szívhangrendeletet, még azoknál a nőknél is egyre később kerül sor az abortuszra, akik kitartanak a döntésük mellett – derült ki a Magyar Orvosi Kamara nyílt vitáján, melyen a szeptemberben elfogadott módosításról mondhatták el véleményüket civilek és a szakmai képviselői. A terepen dolgozók úgy látják, továbbra is inkább szexuális felvilágosításra és ingyenes fogamzásgátlásra kellene hangsúlyt helyezni. A rendelet támogatói szerint azonban ez nem szigorítás, csak tájékoztatás, a fiataloknak pedig tisztában kellene lenniük azzal, hogy a szex alapvetően gyereknemzésről szól.



Lelassítja a kormány az elfekvők kiszervezését?

A kormány kivinné a kórházakból a csak ápolást igénylő betegeket, akiket vagy hazaküldenek, vagy a szakápolási központokban látnak el. Egy szakmai fórumon az egyik résztvevő elmondása szerint elhangzott, hogy a kormány először csak tesztelni akarja a rendszert, és csak a tapasztalatok után tenné országossá. Ez nem is elrugaszkodott ötlet, hiszen szakértők szerint kizárt, hogy januártól már az új rendszer működjön.



Szép lassan elfogynak az orvosok Európában

Különösen háziorvosból van egyre kevesebb, vidéken egyre több a betöltetlen hely. A baj elsősorban az, hogy az orvosi hivatás nem oly népszerű mint korábban, másrészt sok helyen korlátozzák az orvosképzést.


Tizenkét ábrán mutatjuk, mennyire elképesztő a magyar drágulás más országokhoz képest

Nagyot futott az interneten a grafikon, mennyire durván drágul a kenyér nálunk, és valóban sokkoló azzal szembesülni, hogy amíg nálunk 82,8 százalékos a kenyér egy éves áremelkedése, addig az EU második legnagyobb kenyérinflációja, a lett is csak 36,6 százalékos. Pedig a kenyér csak egy tétel a sok közül, amire rengeteg pénzt elkölthet egy átlagos magyar család – megnéztük néhány más példán is, hogy áll a mi inflációnk más európai országokéhoz képest.