Folyamatosan nő a Hawaiin pusztító tűzvész halálos áldozatainak száma: 53 halottról tudunk
Lahainából szinte semmi nem maradt.
Lahainából szinte semmi nem maradt.
hvg.hu
Nem David Pressman az első amerikai nagykövet, akit azzal vádoltak, hogy beavatkozik a magyar belügyekbe. Ugyanezt megkapta három évtizeddel korábbi, a rendszerváltás idején működő elődje, a szokatlanul aktív – csokornyakkendőjéről elhíresült – Mark Palmer is. A diplomata egykori tevékenységéről a minap új, meglepő dokumentum került elő.
Az ukrán ellentámadást lőszerhiány nehezíti, a hadiipari kapacitáshiány miatt a Nyugat pedig nem tudja kellő ütemben bővíteni a gyártás ütemét.
Ég és föld, de inkább: élet és halál a különbség a most zajló két nagy per, a Donald Trump és az Alekszej Navalnij elleni eljárás között. Vélemény.
Haraszti Miklós
A tanároknak óvatosan kell nyúlniuk a Rómeó és Júliához.
hvg.hu
"Itt az ideje egy elnökgyilkosságnak. Előbb Joe, aztán Kamala!" – írta tavaly a közösségi oldalán a férfi.
hvg.hu
A polgármester azt mondta, korábban is talált már szokatlan tárgyakat a tengeren, de "úszó kokainbálákat még nem, az biztos".
hvg.hu
Kína számára a fegyveres viszály egyszerűen nem annyira fontos, azt úgy tekinti, hogy csupán mellékhadszíntér az USA-val fennálló konfliktusban, írja Leonard, de ez csak a szempontok egyike.
hvg360
Nem lehet hozzászokni a német AfD sikereihez, írja a Süddeutsche Zeitung. A Daily Telegraph egy brit katonai szakértőt idéz, aki szerint Ukrajna megtalálta az orosz hadsereg gyenge pontját. Ugyanez a brit lap vezércikkében fejtegeti, hogy Kína talán már nem olyan lelkes támogatója az orosz törekvéseknek. A Bloomberg szerint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök talán az arany középutat választja az igazságügyi "reform" ügyében. Joe Biden bizonyos tekintetben Donald Trump nyomdokaiban halad, fejti ki a Financial Times neves szemleírója. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
Anadir egy szibériai település és folyó Csukcsföldön, amely inkább a róla elnevezett, 61 éve a kubai rakétaválsághoz vezető hadműveletről ismert. A nukleáris armageddonnal fenyegető feszültségről ma is szivárognak ki egykor szigorúan titkos új részletek.
Heimer György
A volt amerikai elnök ügye megkérdőjelezi a politikus hamis valóságképét is, állítja a Guardian kommentárja. A Wizz Air lemaradt a vetélytársai mögött, írja elemzésében a The Times. Egy angol katonai szakértő szerint hatalmas a tét, miután kezd eredményes lenni az ukrán ellentámadás. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
22 dollárért mindenki megtapasztalhatja az élményt.
hvg.hu
Budapest és az Egyesült Államok között bár volt, de megszűnt a közvetlen összeköttetés, Amerikába eljutni nagyon drága lett.
hvg.hu
Az Egyesült Államok aggodalmának adott hangot, hogy a kínai titkosszolgálat a társadalom minden tagját felszólította a kémkedés elleni küzdelemre.
hvg.hu
Hasztalan volt minden korábbi jelzés Washingtonból, hogy a magyar hatóságok szigorítsák meg a kiadott útlevelekkel összefüggő átvilágítást, és állítsák meg a visszaéléseket, írja a német lap szerzője.
hvg360
Csökken Donald Trump esélye, hogy újra az Egyesült Államok vezetője legyen, miközben a volt elnök elleni eljárás összefolyhat a jövő évi elnökválasztással. Az Orbán-rendszer maradt Kína egyetlen lojális partnere Kelet-Európában. Ismét elhatalmasodott Európán a migráció okozta félelem, sőt kezd pánik kialakulni, Afrika pedig világpolitikai hatalmi küzdelmek helyszíne. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
Valószínűleg Phenjan hajlandó tárgyalni a kiadásáról.
hvg.hu
Simonyi András nyugalmazott nagykövet szerint ha a magyar kormány nem ért a jelzésből, kitehetik az országot a vízummentességi programból, ami eddig csak két latin-amerikai országgal történt meg.
hvg.hu