#Egyesült Államok

Benzinkutasból lett milliomos

A 21 éves Ben Cardwell egy éve még részmunkaidőben egy benzinkúton dolgozott, hogy finanszírozni tudja egyetemi tanulmányait, december óta ugyanakkor már 1 millió dollárt szedett össze azzal, hogy e-kereskedelembe kezdett a Facebookon.





Obama bejelentett: újabb szankciók jönnek Oroszország ellen

Az Egyesült Államok újabb szankciókat hoz Oroszország ellen - jelentette be az amerikai elnök csütörtökön. További magasrangú kormánytagok számláit zárolják és sújtják beutazási tilalommal. Egy orosz bank is tiltólistára került. Az oroszok ellenszankciók mellett döntöttek erre válaszul.


Államok, ahol alig kell adózni

Benjamin Franklin, az Egyesült Államok egyik alapító atyja mondta, hogy semmi sem biztos az életben, csak a halál és az adók. Vannak azonban még az USA-ban is olyan államok, ahol nem kell személyi jövedelemadót fizetni.



Biden: az USA válaszolni fog a NATO-t érő agresszióra

Oroszország az elszigetelődés sötét ösvényére lépett ukrajnai tetteivel, az Egyesült Államok pedig válaszolni fog bármilyen agresszióra, amely NATO-szövetségeseit éri – hangoztatta szerdán szavait Moszkvának címezve Joe Biden litvániai látogatásán.


Tovább büntetnék Obamáék Oroszországot

A Fehér Ház kedden elítélte a Krím orosz annektálását és újabb szankciókat helyezett kilátásba Oroszország ellen. "Ezt az akciót - a népszavazás eredményét és az Ukrajna egy régiójának annektálására irányuló kísérletet - az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség sohasem fogja elismerni" – mondta az amerikai elnök hivatalának szóvivője.


Kitessékelik a szíriai diplomatákat az Egyesült Államokból

Az amerikai külügyminisztérium felszólította Szíriát, hogy haladéktalanul függessze fel az egyesült államokbeli diplomáciai és konzuli képviseleteinek tevékenységét – közölte kedden Daniel Rubinstein, a washingtoni külügyi tárca új szíriai különmegbízottja.



A Fehér Ház elveti a krími népszavazást

A Fehér Ház nem fogadja el a krími népszavazást. Washington ismételten leszögezte, hogy Oroszország megfizeti a krími katonai beavatkozás árát, ami nemcsak az ellene hozott szankciókban nyilvánul majd meg, hanem a bizonytalanság növekedésében is.


Elfogtak egy amerikai drónt a Krím félsziget felett az oroszok

Elfogtak egy amerikai drónt a Krím félsziget felett - közölte a Rostec orosz állami fegyvergyártó cég pénteken, ám később eltűnt a közlemény a honlapjukról. Az Egyesült Államok péntek estig nem reagált az amerikai drón elfogásáról szóló moszkvai hírre.



Milyen lesz a leendő amerikai elnök új luxuslimuzinja?

Barack Obama amerikai elnök második ciklusa 2016 novemberében véget ér, s a választások után nemcsak az elnök személye lesz új, hanem a megválasztott vezetőt fuvarozó különleges limuzin is. A belbiztonsági szolgálat már ki is írta a tendert, amelynek eredményét idén augusztusban hirdetik ki.




Ennyi volt, fuccs a borravalónak?

Egyre jobban hódítanak az Egyesült Államokban a borravalómentes éttermek. Az éttermi pluszpénz eltűnését ugyanakkor szervízdíj beépítésével kompenzálják. Sokak szerint ez javíthat az éttermi bérezések átláthatóságán, ám a kritikusok szerint így eltűnik a minőség díjazása.


Úszunk az adósságban

Hihetetlen mértékben adósodott el a világ az elmúlt 6 évben. Egy friss jelentés szerint mintegy 40 százalékkal ugrott meg a globális adósságállomány 2007 óta, mindeközben pedig a sérülékeny euróövezeti tagállamok rég nem látott alacsony hozamok mellett adósodhatnak el.


USA: a Mol-INA kérdést az érdekelt feleknek kell megoldania

A horvát kormánynak és a Molnak együtt kell megtalálniuk a megoldást az INA-val kapcsolatos problémákra - ezt Amos Hochstein az Amerikai Egyesült Államok helyettes-energiaügyi államtitkára mondta Zágrábban Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszterrel történt hétfői találkozóján a Vecernji list napilap keddi beszámolója szerint.