Németh Szilárd elmondta, miért kell tetőfedőnek menni egyetem helyett
A Fidesz alelnöke a pétfürdői előadásában jutott el a migráció témakörétől a tetőfedőkig.
A Fidesz alelnöke a pétfürdői előadásában jutott el a migráció témakörétől a tetőfedőkig.
Az egyetem azt már megerősítette, hogy a reggeli lövöldözésben meggyilkolt két ember nem az egyetem hallgatója volt.
Az Oxfordi Egyetem csaknem ezer éves fennállása alatt először fordul elő, hogy a beiratkozók közt többen vannak a lányok, mint a fiúk.
Csak semmi meggondolatlan nyilatkozgatás sajtómegkeresés esetén – szól lényegében a szakképző iskolák után most egy fővárosi felsőoktatási intézményben is bevezetett intézkedés egy most nyilvánosságra került levél szerint.
Magyar mesteremberek tervezték és készítették el az amerikai Yale egyetem kollégiumának főkapuit. A tengerentúlon rangos kitüntetést is kaptak, itthon még nem világhírűek.
A Manchester City belga válogatott sztárja üzleti adminisztráció szakon szerzett egyetemi mesterfokozatot.
Rockzenészeket is felkérnek majd előadást tartani.
Ugyan az év első felében még arról lehetett hallani, hogy a kormány eltökélt célja, hogy valahol elérje, a Soros György alapította egyetem ellehetetlenüljön Budapesten, végül fellélegezhetett az intézmény.
Hét társával együtt dolgozott a bíróságok fehérnemű-viselésére is kitérő, nemrég nagy vihart kavart arculati kézikönyvén Orlai Balázs.
Sok diák – főleg egyetemeken és főiskolákon – laptopon, táblagépen, netán okostelefon jegyzetel. Több kutatás is bizonyította: így jóval nehezebb tanulni, mintha kézzel jegyzetelnénk, és ez meglátszik a jegyeken is.
Nagyon fontos oktatási és gazdasági megállapodásokat kötöttünk Thaifölddel - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bangkokból vasárnap az MTI-nek.
Miután az ELTE dékánjáról kiderült, visszaélt a hatalmával, kirúgták Mikonya Györgyöt. De mennyire elterjedt ez a magyar egyetemeken, és hová fordulhat az áldozat? Megkerestünk több intézményt is, sok válaszra sem méltatott, amelyik igen, ott nem tudnak olyanról, hogy egy tanár visszaélt volna hatalmával.
A tudomány civilizációnk legnagyobb vívmánya, mert olyan eszközt adott az emberiség kezébe, melynek révén megismerhetjük a világot, benne önmagunkat. A tudományt gyakran támadja a tudatlanság és a téveszmés gondolkodás, szakmai berkekben azonban ritkán tárgyalják nyilvánosan a hivatás árnyoldalait, ha mégis, akkor nem kerül terítékre a problémák teljes spektruma. Boldogkői Zsolt professzor egy többrészes írásban megpróbálkozik ezzel a feladattal, vállalva annak kockázatát, hogy sokak haragját magára vonja. Bemutatja, hogy a kutatók ugyanolyan „gyarlók”, mint más emberek, bármilyen ranggal és elismertséggel is rendelkezzenek, illetve hogy a tudomány maga számos buktatón keresztül találja meg a helyes utat. Vélemény.
A Semmelweis Egyetem, a debreceni, szegedi és a pécsi egyetem is felkerült a Times Higher Education (THE) tematikus felsőoktatási világrangsorára – írja az Eduline. Az orvosi és egészségtudományi képzéseket indító intézmények ötszázas listáját amerikai, brit és ausztrál egyetemek vezetik.
Aki 2005 előtt kezdte az egyetemet, 2018. szeptember 1-ig államvizsgázhat csak le.
Nemzetközi szerződést írtak alá a Heilong Jiang Kínai Orvoslási Egyetem további magyarországi működéséről hétfőn Budapesten.
Nem akarnak változtatni az egyetem eddigi felépítésén, de egy hittudományi kart azért indítanának.
A feltörekvő európai országok és a közép-ázsiai államok felsőoktatási intézmények között hét magyar van a top kétszázban, a legjobb eredményt a Szegedi Tudományegyetem érte el.
A pécsi egyetem 800 millióért hirtelen mégis megveszi azt a telket, amit jóval olcsóbban megvehetett volna korábban. Igaz, akkor még nem a Tiborcz István közeli cég árulta.
Visszaküldte a Debreceni Egyetem rektorától 2014-ben kapott elismerését Erdős Melinda habilált egyetemi docens.