Kiderült, hány kínai tanul Magyarországon
Most már azt is tudjuk, hány magyar tanul Kínában.
Fideszes javaslat érkezett ahhoz a törvénymódosításhoz, aminek az a lényege, hogy Gulyás miniszter viszi a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet. Kásler Miklós beül a tanácsadó testületbe.
A Korn Ferry tehetségkutató és fejvadász cég gazdasági kabinetjének vizsgálata szerint 2030-ban az egész világon hiába keresnek majd 85 millió jól képzett szakembert. Pedig remek fizetést adnának nekik. A szakemberhiányból adódó globális veszteség elérheti a 6900 milliárd eurót.
A „modern közigazgatás és a minőségi oktatás megteremtése érdekében” Gulyás Gergely és Dunai Mónika módosítanák az NKE-ről szóló törvényt, a Ház már tárgysorozatba is vette azt. Ha elfogadják, szinte mindenben a Miniszterelnökséget vezető miniszter dönthet.
Másfél év alatt végezte el egy kisgyerek a gimnáziumot, jöhet az egyetem.
Mivel a nyári szünet neki is jár, az elkövetkező hónapokat pihenéssel fogja tölteni, csakhogy pénz hiányában nemigen gondolkodhatott bármiféle nyaralásban. Az egyetem hallgatói összefogtak.
Kötelezővé tette a kormány a nyelvvizsgát 2020-tól a felsőoktatási felvételikhez, amit most a diákok 60 százaléka tudna teljesíteni – írja a HVG. Az iparkamara elnöke szerint amúgy sem kell mindenkinek egyetemre menni, ám a húzás miatt nem csak a diákok, az intézmények is pórul járhatnak, így akár a Matolcsy-féle kecskeméti egyetem is.
A moszkvai egyetemen járt az NKE rektora és az ÁKK dékánja, ahol egy közös mesterképzés fejlesztését is elhatározták.
Mit tud kínálni Magyarország, ami miatt megéri egy fiatalnak itt maradni? Erről kérdeztük azokat, akik úgy döntöttek, nem a kivándorlást választják.
De felvétel készült róla. Keresik.
Megmondták neki, hogy mit nem kéne viselnie diplomavédéskor. Erre a végzős diáklány úgy gondolta, hogy a legjobb lesz, ha válaszként félmeztelenre vetkőzik.
Egyetemeken, középiskolákban, sőt általános iskolákban is keresik a hiányzó húszezer tartalékos katonát.
A legjobb középiskolai tanulók többsége budapesti felsőoktatási intézménybe felvételizik.
Javában érettségiznek, közben azonban már zajlik a tippelés: a most végzők közül hányan maradnak Magyarországon. Lassan ugyanis pontosabb ezt kérdezni, mint azt, mennyien mennének más országba. Van például olyan gimnázium, ahonnan minden harmadik végzős külföldre készül. A legtehetségesebbek és a legambiciózusabbak hagyhatják el az országot.
A QS rangsorában Budapest is jól teljesít egy pontban.
Népszerűek a brit egyetemek, sok magyar diák jut be Cambridge-be és Oxfordba is.
Ha valaki jó a szakmájában, sikerrel szerepel országos szakmai versenyen, annak legyen nyitott a felsőoktatás, könnyebben léphessen be oda – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
A hallgatók számának általános visszaesése gazdaságilag is nehéz helyzetbe hozza az intézményeket, van olyan egyetem, ahol emiatt már válságprogram készül.
A hírek szerint egymillió dollárnak veszett nyoma egy washingtoni egyetemen, a pénzt a beérkezett támogatásokból szipkázhatták el. A diákok nem hagyták magukat, tüntetésbe fogtak - és nem is akárhogy.
A rezsibiztos szerint tetőfedőnek kell menni, nem egyetemre, úgy látja, az intézmények közül van, amelyik annyit ér, mint vászontarisznyán a lakat.