Áder a frakcióvezetőkkel egyeztet az új ombudsman jelöléséről
A köztársasági elnök közleményében hangsúlyozza, hogy ugyan a törvény nem kötelezi erre, ő mégis a frakcióvezetőkkel egyeztetve szeretné kijelölni Szabó Máté utódját.
A köztársasági elnök közleményében hangsúlyozza, hogy ugyan a törvény nem kötelezi erre, ő mégis a frakcióvezetőkkel egyeztetve szeretné kijelölni Szabó Máté utódját.
Péntek délelőtt kezdődnek meg a tárgyalások az MSZP és az Együtt-PM szövetség között. Az első találkozó előreláthatólag a helyzetelemzésről és a későbbi tárgyalási menetrend kialakításáról szól majd.
Kölcsönösen ütik egymást Lázár János és a szekszárdi polgármester, választókerületi elnök nyilatkozatai a trafikpályázatok odaítélésével kapcsolatban. Horváth István szerint semmilyen egyeztetés nem zajlott, Lázár János ellenben még azt is elismerte a Heti Válasznak, hogy hangfelvétel készült a pályázatok véleményezéséről.
Míg korábban egyértelműen a Nemzetgazdasági Minisztérium diktálta a felsőoktatás átalakításának szempontjait a humánerőforrás-tárcának, mostanra megváltozott a helyzet, a Nemzetgazdasági Minisztérium befolyása csökkent, az EMMI önállóbb lett – mondták a hvg.hu-nak az egyeztető tárgyalásokra rálátó források.
Pedagógus szakszervezetekkel egyeztet szerdán Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a köznevelési rendszer átalakításával kapcsolatos kérdésekről.
A kultúráért felelős államtitkárság mostani vezetői közül egyelőre senki sem tárgyalt a Seuso-kincsek ügyében, L. Simon László államtitkár jövő héten egyeztet „a téma szakavatott ismerőivel és elismert szakemberekkel” – közölték kedden. Az államtitkárságtól jelezték azt is: ha az előző államtitkár, Szőcs Géza tárgyalt is a kincsek hazahozataláról, akkor azt csak magánemberként tehette, mert hivatalos dokumentumok ilyen egyeztetésekről nincsenek az elmúlt két évből.
Rendkívüli ülést hívott össze a kórházszövetség a jövő hétre, és jogászokkal is egyeztet a kórházvezetői kinevezések miatt - írta a Magyar Nemzet szombaton.
A vasutas szakszervezetek kezdeményezték Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszternél március 13-ra a Vasúti Egyeztető Bizottság összehívását. Az Országgyűlés elé beterjesztett személyszállítási törvénytervezetről, illetve a médiában megjelent 10 százalékos vasúti személyszállítási kapacitáscsökkentésről szeretnének tájékoztatást kérni - közölte hétfőn a Mozdonyvezetők Szakszervezet.
Megkezdődtek az egyeztetések az ez évi, illetve a jövő évre vonatkozó gyógyszertámogatások csökkentéséről, amelyet kormányhatározat írt elő - közölték az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól pénteken, de jelezték: nem válaszolnak kérdésekre addig, amíg nem fejezik be a tárgyalásokat.
Folytatja az egyeztetéseket a hódmezővásárhelyi önkormányzat az Erste Bankkal - döntöttek csütörtökön a képviselők. Lázár János polgármestert viszont arra is felhatalmazták, hogy szükség esetén forduljon bírósághoz.
Hat párt képviselőit hívta meg Hende Csaba honvédelmi miniszter arra a pénteki egyeztetésre, amelyet a Gripen vadászgépek lízingjének módosításáról tartanak. Az egyeztetés után a honvédelmi miniszter sajtótájékoztatón az ígéretek szerint ismerteti a Gripenek lízingjével kapcsolatos terveket.
Nemzetközi ostrom alá akarják venni a palesztinok Izraelt január 26-a után - állította a Háárec című izraeli napilap honlapján hétfőn. Száeb Erekát palesztin főtárgyaló kedden Ammánban találkozik Jicák Molho izraeli küldöttel, akivel a béketárgyalások felújításáról egyeztetnek.