Marcus Aurelius mellszobrára bukkantak Felső-Egyiptomban – fotók
Egy szokatlan tájolású Ozirisz-templomot is találtak a régészek.
Egy szokatlan tájolású Ozirisz-templomot is találtak a régészek.
MTI
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) génvizsgálattal segített azonosítani egy 4000 éves egyiptomi múmiát.
MTI
Abdel Fattáh esz-Szíszit szinte ugyanilyen arányban választották meg négy évvel ezelőtt. Viszont a részvétel nem volt magas.
MTI
Rosszul jár, aki nem vesz részt az elnökválasztáson.
MTI
Különleges múmiát rejthet az a 2500 éves egyiptomi fakoporsó, melyről 150 éve kijelentették, hogy üres – állapították meg ausztrál kutatók.
MTI
Két ember - egyikük rendőr - veszítette életét az egyiptomi Alexandriában szombaton, amikor az úton haladó járművük mellett felrobbant egy gépkocsi alvázához erősített pokolgép - jelentette a MENA egyiptomi állami hírügynökség a belügyminisztérium közleményére hivatkozva.
MTI
A történelem egyik első, hatalmon lévő asszonya lehetett a 4300 évvel ezelőtt uralkodott II. Anheszenpepi egyiptomi királyné. A Nílus-völgyi civilizációban több nő is kivívta magának az uralkodás jogát.
Egyes források szerint már tizenöt halottja a Nílus deltavidékén történt szerdai vonatbalesetnek.
MTI
MTI
hvg.hu
A nekropoliszt, több tucatnyi kőszarkofággal Kairótól délre, Tuna al-Gabal közelében tárták fel egyiptomi régészek.
MTI
Egy amerikai törvény, egy amerikai mikrochip és persze az amerikai elnök fúrhatja mag a franciák ügyletét Kairóval.
hvg.hu
Az egyiptomi hatóság két járőre épp az egyik bank előtt teljesített szolgálatot, amikor különös dologra lettek figyelmesek: egy gyermek csüng az egyik harmadik emeleti iroda ablakából. A fiatal életét csodával határos módon sikerült megmenteni.
hvg.hu
Tíz szélsőséges fegyverest megöltek, több száz gyanúsítottat, köztük külföldieket is őrizetbe vettek az egyiptomi biztonsági erők a Sínai-félszigeten tartott terrorellenes műveletet keretében – közölték kedden a helyi hatóságok.
MTI
Tizenhat terroristát megöltek, harmincat elfogtak, de azt senki nem tudja, hányan vannak még szabadon.
hvg.hu
A biztonsági művelet a Sínai-félsziget és Egyiptom más részeit is érinti.
MTI
A 33 éves nő egyiptomi barátjának vitt ki nagy mennyiségű fájdalomcsillapítót, és nagyon megjárta. Három évet kapott, és Kairó egyik hírhedt börtönébe vitték.
hvg.hu
Letartóztatták Kairóban Számi Anan volt vezérkari főnököt, aki Abdel-Fattáh esz-Szíszi hivatalban lévő egyiptomi államfő kihívója akar lenni a márciusi elnökválasztáson.
MTI
Szíszi 2014-ben került hatalomra Egyiptomban, miután az előző évben katonai erővel mozdította el posztjáról az iszlamista Mohamed Murszi elnököt.
MTI
A 13 éves Abdel Rahman Husszeint ezzel a világ legokosabb gyerekének választották.
MTI
Az erős szél miatt történhetett a szerencsétlenség. Egyelőre nem tudni, milyen nemzetiségű turisták utaztak a hőlégballonnal.
MTI