Döbbenet, mit kérnek a műtétre készülőktől az ország első számú nőgyógyászati klinikáján
Nemcsak gyógyászati segédeszközt kell magukkal vinniük a műtétre készülő betegeknek a SOTE női klinikájára, még az átadás módját is megszabják.
Nemcsak gyógyászati segédeszközt kell magukkal vinniük a műtétre készülő betegeknek a SOTE női klinikájára, még az átadás módját is megszabják.
Vonzó lesz az úszó-vb ideje alatt egészségügyi dolgozóként maszekolni, a fővárosiak viszont jobban teszik, ha betegségüket nem ekkorra időzítik.
Évente 30 ezren halnak bele Magyarországon daganatos betegségbe. A lakosságnak csak 30-40 százaléka jár szűrővizsgálatokra.
Öt év röghöz kötés lenne az ára, hogy az orvosok állami ösztöndíjjal kitanulhassák a "különleges tudást", pl. egy agyi vérrögök eltávolítására alkalmas készülék használatát.
Jobb híján még az is a szemétbe dobja a használt injekciós tűjét, aki szívesen megóvná környezetét a fertőzésveszélytől.
Súlyos gondok vannak az orosz egészségügyben is, az RBK című moszkvai lapban közzétett felmérés szerint még a McDonald’s gyorsétterem középszintű alkalmazottai is nagyobb órabért kapnak, mint az orvosok.
Európa legrosszabbjai közé került Magyarország, amikor arról kérdezték az embereket, egészségesnek érzik-e magukat.
Tizennégyezer bejelentést dolgozott fel a betegjogi szervezet.
Engedményt adnak a szakembereknek, csak vállalják, hogy betöltik a körzetet.
A települések egyharmadán semmilyen egészségügyi ellátás nincs, a kormánynak meg ötlete sincs a helyzet megoldásához - derül ki a HVG hetilapból, ahogyan az is, hogy ha a kormány nem szórná a pénz két kézzel, már valóban leszoríthatná az általa vállalt szintre az államadósságot. Lapunk bemutatja a Trump elnök tanácsadójává vált Gorka Sebestyén pályáját, többek között azt, amikor még majdnem ő lett Piliscsaba polgármestere. Dobszay János vezető szerkesztő szubjektív lapajánlója.
Összeomlóban van a háziorvosi rendszer, az alapellátó hálózat egyre lyukasabb, az orvosgárda elöregedik, és ez már rontja a betegek életesélyeit – olvasható az e heti HVG nagy egészségügyi körképéből.
Magánemberként ő is tudna példát mondani olyan esetre, amikor nem elégedett a magyar egészségüggyel - mondta a miniszter Azurák Csabának.
Kormányra kerülésük esetén évi plusz 350 milliárd forintot költenének az egészségügyre, eltörölnék a Kliket, visszaállítanák a szabad tankönyvválasztást – tudhattuk meg a Momentum nemrég kiadott egészségügyi és oktatási víziójából. Szakértők szerint az alapvető célok ugyan jók, de a részleteken még dolgozni kellene.
3,9 ezrelékre csökkent Magyarországon a csecsemőhalandóság 2016-ban. Ez még mindig kedvezőtlenebb, mint a 3 évvel ezelőtti EU-átlag, de idehaza még nem mértek ilyen jó eredményt.
Súlyos probléma küszöbén áll az angliai egészségügy.
Az ellenzék és a múlt már senkit nem érdekel, Orbán Viktor lett a legfőbb egészségügyi mumus – derül ki a Vasárnapi Hírek ás a Publicus Intézet felméréséből. A kutatás szerint 10-ből heten elégedetlenek az állami egészségüggyel, és az utóbbi időben a helyzet romlott.
Bayer Zsolt levelet írt Kiss Tibornak, és bár lendületesen kezd, rögtön legazemberezi a Quimby énekesét, ezt követően szakpolitikai részletek boncolgatásába kezd. Mondjuk, figyelmeztetett előre, hogy unalmas lesz.
Eddig nem volt megkötve, hogy miben dolgozhatnak az ápolók, most a preferált formaruháról egy kérdőíven lehet szavazni.
32 ember várakozott előtte, így végül csak szombat délelőtt került a műtőasztalra a Vasas fiatal középpályása, bár már péntek délelőtt kínozni kezdték a tünetek.