Több száz háziorvos praktizál szakvizsga nélkül

Engedményt adnak a szakembereknek, csak vállalják, hogy betöltik a körzetet.

  • hvg.hu hvg.hu
Több száz háziorvos praktizál szakvizsga nélkül

Háziorvosként jelenleg 6209-en praktizálnak az országban, ám csupán 3780-nak van háziorvostani, 1496-nak pedig csecsemő- és gyermekgyógyászati szakvizsgája. Vagyis több mint 900 háziorvos rendel úgy Magyarországon, hogy nincs kifejezetten ilyen irányú szakvizsgája – idéz a Magyar Nemzet Rétvári Bence államtitkár válaszából, amelyet Szakács László szocialista országgyűlési képviselőnek írt.

A lap által közölt adatok szerint most 287 tartósan – legalább fél éve – betöltetlen háziorvosi körzet van Magyarországon.

A helyzet javítására a kormány praxisprogramot indított, aminek lényege, hogy más területen szakvizsgát szerzett orvosok is elláthatják a háziorvosi teendőket – öt évet kapnak a szükséges képesítés megszerzésére.

Az e heti HVG is foglalkozik a háziorvosi rendszer problémáival foglalkozik, számba veszi az eddig kipróbált megoldási kísérleteket és a lehetőségeket. A cikk szerint évente 300-400 új belépőre volna szükség, hogy középtávon megoldható legyen az orvosutánpótlás, ám évente még százan sem szerzik meg az önálló praxisvitelhez szükséges szakvizsgát.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.