A bíróság korábban elrendelte a Samsung környezethasználatának megtiltását, ami a kezdeményező civilek szerint a gyár működésének felfüggesztését jelenti. A kormányhivatal szerint azonban a döntés nem a gyár bezárását, hanem egyes tevékenységek korlátozását írja elő.
Fákat fognak kivágni egy több mint száz éve telepített fasorban Rómaifürdőn. Első pillantásra erejük teljében lévő, virágzó gesztenyefákra is kikerültek az ítéletnek is beillő fadiagnosztikai adatlapok. Bardóczi Sándor budapesti főtájépítész szerint hiába hibáztatják sokan a kezelő Főkertet, a fák eleve megsínylik az egyre városiasabb létet, és mindennek a tetejében jön a klímaváltozás is.
Környezeti és társadalmi besorolással az ember- és környezetközpontú vállalatokért – tűzte zászlajára az EU. Az új szabályozás körül nagyok a várakozások, a tét ugyanis az élhető környezet.
Az Eurostat adatai szerint a 27 tagú európai közösség települési hulladékának átlagos újrahasznosítási aránya 2021-ben mindössze két százalékponttal maradt el az 50 százaléktól. Ez globálisan is kiemelkedő eredmény, ráadásul azóta minden bizonnyal emelkedett is, az egyes tagországok szintjén azonban hatalmasak az eltérések; nekünk, magyaroknak is van még hová fejlődnünk. Simon Anita, az ALTEO fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettesének segítségével abba pillantunk bele, hogyan tud a feldolgozás lépést tartani az újrahasznosítás egyik kulcstényezőjének tartott elektronikai hulladékok terén. Vélemény.
Bár fontos a belső motiváció, az ESG rendszere sokat segít abban, hogy a vállalat maga jobb legyen – vallja Szomolányi Katalin, a Planet Fanatics’ Network fenntarthatósági tanácsadó cég ügyvezetője, az ESG top 40-et készítő csapat vezetője. Domokos László interjúja.
Húsz éve adta ki a Magyar Telekom az első fenntarthatósági jelentését, és azóta is töretlenül elkötelezett a fenntartható szolgáltatások és vállalatirányítás iránt. Daria Dodonova pénzügyi vezérigazgató-helyettes segített nekünk betekinteni Magyarország egyik legnagyobb távközlési szolgáltatója fenntarthatósági jelentésének sorai közé.
Immár második alkalommal készült el a HVG és a Planet Fanatics' Network fenntarthatósági tanácsadó cég közös listája, amely a magyarországi nagyvállalatokat fenntarthatósági, társadalmi felelősségvállalási és vállalatirányítási (ESG) szempontok alapján állítja rangsorba. Hasonló széles körű lista vagy értékelés korábban nem készült itthon.
A cég szerint nem tőlük származik a patak vizében kimutatott rákkeltő anyag, mivel salgótarjáni telephelyükön még nem folytatnak hulladékkezelést. Most azonban olyan képek kerültek nyilvánosságra, amelyeken lítium-ionos akkumulátor felirat szerepel a telephelyen tárolt hulladékok csomagolásán.
Nagy haszon és kis kockázat jellemzi ezt az illegális exportot, amely veszélyezteti az emberek egészségét – hangsúlyozza a német közszolgálati Deutsche Welle.
Méreg szivárog egy veszélyeshulladék-tárolóból Pozsony külvárosában. A szennyezés a csallóközi ivóvizet is veszélyezteti, de szlovák környezetvédelmi miniszter most leállította a tároló lezárását célzó munkálatokat.
Bár nem lehet kizárni, hogy a klímaváltozás miatt enyhébb telek után több lesz a kullancs, nem ez a fő probléma. Sokkal inkább az, hogy egyre szélesebb időintervallumban találkozhatunk a betegségeket terjesztő vérszívó parazitákkal, ráadásul újabb, további veszélyes kórokozókat is terjeszteni képes fajok jelennek meg.