Mennyire veszélyes a műhús, amit betiltani készül a kormány?

Hogy mi a baj a marhákkal, azt manapság minden környezettudatos olvasó tudja. Kezdve azzal, hogy üvegházhatású gázt – metánt – eregetnek a levegőbe, egészen addig, hogy a rengeteg takarmányukhoz rengeteg vízre van szükség, ráadásul a takarmánynövények az emberi fogyasztásra szánt gabona elől veszik el a helyet és az erőforrásokat. (Van olyan becslés, amely szerint egyetlen kiló marhahúshoz 15 415 liter vízre van szükség.) Nem is beszélve a tehenek mellett a csirkéket és a disznókat is sajnálatosan sújtó kegyetlenségekről a nagyüzemi állattenyésztésben és a vágóhidakon.

Kézenfekvő lenne tehát, ha a sok bonyodalom elkerülésével lehetne előállítani a húst. Már csak azért is, mert a másik út, az emberek leszoktatása a húsevésről, gyakorlatilag járhatatlan. És valóban: évek óta létezik módszer mesterségesen gyártott – más néven laboratóriumi – hús készítésére. A módszer már annyira fejlett, hogy néhány országban – igazából kevés helyen: az USA-ban, Izraelben, Ausztráliában, Szingapúrban – engedélyezték a műhúst, néhány étteremben rendelhető ilyen fogás, sőt Szingapúrban már boltban is kapható hasonló termék.

A történet első fejezetének azt tartják, amikor egy holland professzor, Mark Post orvos és biológus előállította és szakértő kóstolásra kínálta az első mesterséges marhahúspogácsát. Ez 2013-ban történt, és egyetlen adag több százezer dollárba került (tudniillik az előállítása, mert forgalomba nem hozták). Ma már a szokásos húsételek árszínvonalán szerepelnek a műhúsos fogások a szingapúri étlapokon.