#ellenzék






Március 15: a pártok seregszemléi elmaradnak, de így is lesz látnivaló
 

Március 15: a pártok seregszemléi elmaradnak, de így is lesz látnivaló

A miniszterelnök ismét Budapesttől távol, a civilek Andrássy úti fesztivállal, Dobrev és Gyurcsány kézenfogva, a Mi Hazánk pedig Oroszország keblén ünnepel. Borús idővel, és a tavalyihoz képest kiscsoportos programokkal érkezik a szabadságharc évfordulója: összeszedtük az eseményeket és a legfontosabb tudnivalókat.

Nagy Iván László Nagy Iván László


Medián: Sokkal többen lettek, akik szerint „jó irányba mennek a dolgok”
 

Medián: Sokkal többen lettek, akik szerint „jó irányba mennek a dolgok”

Ahogy mérséklődött a magyarok borúlátása, úgy szerezte vissza a Fidesz a tavalyi év második felében elvesztett szimpatizánsai egy részét. A HVG számára készített Medián-felmérésből az is kiderül, hogy a fiatalok harmada sem a Fideszben, sem a 2022-es összefogás pártjaiban nem bízik. A Kutyapárt növekvő népszerűsége a kormány és az ellenzék kritikájaként is felfogható.






A mai lesz az ellenzék által kezdeményezett 16. sikertelen rendkívüli parlamenti ülés a NER-ben
 

A mai lesz az ellenzék által kezdeményezett 16. sikertelen rendkívüli parlamenti ülés a NER-ben

Annak ellenére sűrűn kezdeményez rendkívüli parlamenti ülést a Fidesz-KDNP-s kétharmad árnyékában az ellenzék, hogy a NER elmúlt 13 éve alatt már 15 hasonló akció hiúsult meg a kormánypártiak bojkottja miatt. A mai, az akkugyárakról szóló ülésnapról a Fidesz-KDNP távol marad, de azt ígérték, később hajlandók megvitatni a témát.

Lengyel Tibor - Domány András Lengyel Tibor - Domány András


Az a fontos, ami kimaradt – ellenzéki reakciók Orbán évértékelőjére
 

Az a fontos, ami kimaradt – ellenzéki reakciók Orbán évértékelőjére

Felelősséghárításnak és a kudarc kimagyarázásának kétségbeesett kísérletének nevezték az ellenzéki pártok Orbán Viktor szombati évértékelőjét. Többen arra hívták fel a figyelmet, hogy mi maradt ki a beszédből, így például hogy pontosan mit akar tenni az infláció ellen, hogy beismerje: az oroszbarátsága miatt elvesztette szövetségeseit. Volt, aki szekunder szégyent érez miatta.

hvg.hu hvg.hu



A Fidesznek kínos perceket, az ellenzéknek pillanatnyi sikert hozhat az akkumulátorgyár-botrány
 

A Fidesznek kínos perceket, az ellenzéknek pillanatnyi sikert hozhat az akkumulátorgyár-botrány

Óriási politikai hullámokat is vethetne a debreceni akkumulátorgyár ügye, ha az ellenzéki pártok jobban kihasználnák a tervezett beruházás elleni tiltakozáshullámot, amit igyekszik hitelteleníteni a Fidesz és a propagandasajtója. Pedig a Fidesz ellenzékben még a most feleslegesnek, sőt támadásnak tartott népszavazással próbált megakadályozni egy hasonló környezetterhelő beruházást, amit aztán kormányra kerülve büszkén felavatott Orbán. Az akkugyár miatt helyi és egy országos népszavazás is lehet, a sikeressége azonban kérdéses.


Révész Sándor: Ellenzéki törvénytiszteletlenség
 

Révész Sándor: Ellenzéki törvénytiszteletlenség

Horn Gyula nevét nem viselheti közterület Budapesten, a fővárosi önkormányzatnak pedig be kell tartania a vonatkozó törvényt, írja szerzőnk, aki véleménycikkében az ügy összes részletét és árnyalatát körbejárja, illetve megmutatja.

Révész Sándor Révész Sándor

Orbán Kiskőrösön Petőfi-ódát mondott, Gyurcsány dölyfös urazott, Karácsony ezrek előtt beszélt velünk élő köztársaságról
 

Orbán Kiskőrösön Petőfi-ódát mondott, Gyurcsány dölyfös urazott, Karácsony ezrek előtt beszélt velünk élő köztársaságról

Orbán Viktor Kiskőrösön, Petőfi Sándor szülőházánál emlékezett meg a szabadságharcról, rendhagyó történelemórája hevében pedig felfedezte, hogy minden magyarban van egy kis Petőfi, és fordítva. Helyette a Nemzeti Múzeum lépcsőjét idén Csák János képviselte a kormányt. Az ellenzék ezúttal nem igyekezett azt mutatni, mennyire egységesek, hanem külön rendezvényeket tartottak. Így részükről a nap attrakciója az volt, hogy Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára közösen lépett színpadra, amire rég nem volt példa. A civileket mindez kevésbé mozgatta meg, ők inkább olyan fontos dolgok ügyét hozták elő, mint az oktatás vagy az egészségügy, hozzájuk pedig Karácsony Gergely is csatlakozott. Kövesse az eseményeket a hvg.hu percről percre tudósításával.

hvg.hu hvg.hu