Gyurcsány: nagyon erős ellenzék születik
Ma már tudjuk: 2006 legendás Andrássy úti nagygyűlése óta nem jött ki ennyi ember az utcára a mi oldalunkon, mint tegnap - írja Gyurcsány Ferenc a blogján.
Ma már tudjuk: 2006 legendás Andrássy úti nagygyűlése óta nem jött ki ennyi ember az utcára a mi oldalunkon, mint tegnap - írja Gyurcsány Ferenc a blogján.
Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) nyerte az idei részleges szenátusi választást Csehországban - közölte a cseh statisztikai hivatal a szavazatok összeszámlálása alapján.
A parlament kulturális bizottsága a sajtószabadság és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslathoz, vagyis a "médiaalkotmányhoz" érkezett húsz ellenzéki módosító indítvány egyikét sem támogatta. Szóba került a testület ellenőrző albizottságának ügye is, amely a közelmúltban három alkalommal is határozatképtelen volt.
Húsz év óta először nincs ilyen személy. Schiffer, Mesterházy és Vona alkalmatlan. Esetleg Botka László, Gyurcsány Ferenc vagy Morvai Krisztina?
Demokrácia nem létezik ellenzék nélkül - hangsúlyozta a Die Welt című német napilapban kedden megjelenő, az újság internetes kiadásában azonban előzetesen már hétfőn délután közölt interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. A magyar kormányfő cáfolta, hogy egy francia mintájú, az államfő számára nagy hatalmi jogköröket biztosító elnöki rendszer bevezetésére törekedne.
Az LMP frakcióvezetője szerint a kormánytöbbség az Országgyűlés megalakulása óta a hatalmát korlátozó fékek eltávolításán dolgozik. Schiffer András az MTI-nek adott interjúban elmondta: a Jobbikkal nem működnek együtt, legfeljebb néha egyetértenek, a szocialistákkal azonban keresik a párbeszédet.
A jobbos médiaszegmens pillanatnyilag már két tévécsatornát, egy országos hetilapot mondhat magáénak, egy országos napilapot pedig liberálisból jobboldalivá programoztak át. Van számos „narancshitű” portál, blog, rádió, időszaki kiadvány. A szoclib médiafölénynek befellegzett. Mihez kezd a jobboldali média most, hogy kedvenc célpontjuk, a balliberális kormány nincs többé? Megpróbálnak-e függetlenedni a Fidesztől, hogy annak „udvari ellenzékévé” váljanak? Mert a kritikátlan talpnyalást az olvasóközönség nem igazán díjazza.
Sok szó esett a választás előtt arról, hogy a Fidesznek nem lesz könnyű dolga ellenzéki politikáját összehangolni megszerzett kormányzati pozíciójával - olvasható a Political Capital blogon.
Az utóbbi ötven év legkomolyabb előrelépésének tartja Héctor Palacios, az egyik legismertebb kubai ellenzéki, hogy a szigetország hatóságai úgy döntöttek, szabadon engednek 52 politikai elítéltet.
Hiperaktív koalíció és bénult oppozíció képe rajzolódik ki a parlamenti irományokból – áll a HVG cikkében.
Az MSZP a gazdasági és pénzügyi csomag kedden megkezdődött parlamenti vitájában kritizálta a beterjesztett javaslatokat, amelyeket előkészítetlennek és több ponton alkotmányellenesnek tartanak.
A kétharmados többséggel rendelkező kormányoldalnak a lépései azért is annyira látványosak, mert az ellenzék gyenge és megosztott. Vajon mit tenne egy hasonló helyzetben az ellenzéki Fidesz? - tette fel a kérdést Török Gábor politológus.
Először vett tárgysorozatba ellenzéki indítványt megalakulása óta az új Országgyűlés hétfőn. Karácsony Gergely (LMP) előterjesztését nagy többséggel vették napirendre: 364 igen, egy nem és négy tartózkodás mellett.
Négy szlovákiai jobbközép párt vasárnap megerősítette, hogy egyikük sem kíván a szombati parlamenti választásokon győztes Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párttal tárgyalni a közös kormányalakításról.
Az elmúlt néhány nap eseményei azt mutatják, hogy az új parlamenti többség még mindig csak az előző kormány ellenzékeként határozza meg magát, s egyelőre nem szándékozik felelős kormányzati erőként működni - írja Oszkó Péter a blogján.
A két forduló közötti kampánystratégia kármentés, de egyben az új ellenzéki pozíció alapjainak meghatározása is - írja a 79 nap blog szerzője.
Ha a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás idején bevezetik az alapvető szerkezeti reformokat, Magyarország fel tudott volna zárkózni a fejlett nyugati társadalmak szintjére. A politikai elit azonban reformok helyett ígérgetésekbe kezdett – állítja a 85 éves Vitányi Iván, az MSZP egyik alapítója, a Demokratikus Charta egykori szóvivője e a hvg.hu-nak adott interjúban.
Szlovákiában tovább terjed a tiltakozás a hazafiassági törvény ellen, amelyet a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezdeményezésére fogadott el a múlt héten a pozsonyi parlament.
Hat év börtönbüntetésre ítélt egy iráni forradalmi bíróság egy volt kormányszóvivőt, aki a Mahmúd Ahmadinezsád elnök újraválasztásának tisztaságát vitató ellenzéki erőket támogatta - jelentette csütörtökön a Farsz félhivatalos hírügynökség.
Többen megsebesültek szerdán egy iszfaháni mecsetben, ahol az iráni ellenzék legtekintélyesebb vallási vezetőjének, a hét végén elhunyt Hoszein Ali Montazeri nagyajatolláhnak a tiszteletére tartottak megemlékezést, és részvevők összecsaptak a tömeget feloszlatni akaró rendőrökkel - jelentették ellenzéki hírportálok.