Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság a váci Jávorszky Ödön kórházban pénteken tartott kihelyezett ülésén azt a férfit, aki az egyik kórteremben halálra késelte egyik betegtársát szerdán.
A nyomozási bíró az egyelőre 30 napra elrendelt kényszerintézkedéssel helybenhagyta az ügyészség álláspontját, amely szerint a bűncselekmény súlyos büntetési tétele miatt tartani lehet a gyanúsított szökésétől, és fennáll a bűnismétlés veszélye is.
Ezt támasztja alá, hogy a váci kórház kardiológiai osztályán kezelt gyanúsított úgy vélte: többen az életére akarnak törni, ezért szerdán késsel hátba szúrta a szobatársát, aki a gyors orvosi segítség ellenére a helyszínen meghalt - tette hozzá a szóvivő.
Az előzetes letartóztatás idejére a gyanúsítottat átszállítják a tököli rabkórházba – mondta Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
A rendőrség korábbi közlése szerint a 60 éves fóti férfi szerdán dél körül többször megszúrta 78 éves betegtársát, aki olyan súlyosan megsérült, hogy már nem lehetett rajta segíteni. A férfi ellen emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.