Lebetonozva találták meg a tavaly eltűnt nő maradványait
Egy tárnoki családi ház pincéjében elhantolva és lebetonozva találták meg a nyomozók azt a nőt, akinek eltűnését 2013 áprilisában jelentette be a családja.
Egy tárnoki családi ház pincéjében elhantolva és lebetonozva találták meg a nyomozók azt a nőt, akinek eltűnését 2013 áprilisában jelentette be a családja.
Szabó Attila 2012 októberében befogadta hajléktalan barátját abba a hétvégi házba, ahol élettársával lakott. Egy novemberi estén berúgtak és összevesztek. A veszekedés vége emberölés lett. A Szegedi Ítélőtábla döntése jogerős.
A 76 éves hernádszentandrási férfitől pénzt követelt a késsel betoppanó nő. A férfi piszkavassal támadott vissza.
Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy férfi ellen, aki megölt egy nőt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandráson; a férfi azt állítja, védekezésül bántalmazta a nőt - mondta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-nek.
Megtalálták a XIX. kerületben, a két ünnep között meggyilkolt idős asszony gyilkosát – jelentette be sajtótájékoztatón a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A nőt, mint az orvosszakértő megállapította, olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt a sérüléseibe. A tettest, egy 54 éves asszonyt tegnap gyanúsították meg a BRFK nyomozói idős ember sérelmére elkövetett emberöléssel.
A rendőrség megerősítette, hogy őrizetbe vették a tápiószelei ügy gyanúsítottját. Az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatását. Az orvos szakértő megállapította, hogy a kétéves kislány halálában idegenkezűség is szerepet játszott.
Jogerős ítéletet hozott a Debreceni Ítélőtábla két hajdúhadházi idős ember bántalmazása ügyében. Az elsőrendű vádlott legkorábban 35 év múlva szabadulhat. A fiatalkorú vádlott büntetését is jelentősen szigorították.
S. Péterre és két vádlott-társára is tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kért az ügyész a 2005-ös pénzszállító-rablásért.
Kilenc budapesti emberölési ügy maradt felderítetlenül 2009 és 2013 között - közölte a hvg.hu-val a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Emellett még egy tucat, ezekben az években történt gyilkosság tetteseinek kézre kerítéséért küzdenek. Hogy pontosan mely esetekről van szó, nem részletezték, egy-kettőre azonban az MTI archívumában rátaláltunk.
Emberölés kísérletével gyanúsítják azt a 14 éves diákot, aki két kisebb fiút fojtogatott egy nyírszőlősi iskolában. A kegyetlen hatodikost őrizetbe vették.
Jogerősen két év nyolc hónap és kilenc év hat hónap közötti börtönbüntetéseket szabott ki emberölés és más bűncselekmények miatt hétfőn a Debreceni Ítélőtábla egy család négy tagjára, akik 2010-ben egy másik család tagjaira rátámadva megöltek egy idős férfit a borsodi Arlón.
Megöltek egy idős asszonyt Budapesten, a XIX. kerületi otthonában; a 79 éves nő holttestére vasárnap délben talált rá szomszédja az Attila utcai lakásban - közölte a rendőrség.
Több mint három hónap telt el azóta, hogy futás közben megtámadták, megerőszakolták és megölték a 36 éves Kardosné Gyurik Krisztinát Soroksáron. A hvg.hu-nak Kovács Lajos volt életvédelmis nyomozó, nagy gyilkossági ügyek felderítője azt mondta, minél inkább megy az idő, annál kevesebb az esély, hogy meglesz a tettes. A kocogó nő gyilkosairól egyelőre semmit sem tudni, a rendőrség nem nyilatkozik, a férj viszont igen. Összeszedtük az év legbrutálisabb gyilkosságait - ez volt a legdurvább.
Összevitatkozott egy családi házban szórakozó társaság két tagja, majd az egyik férfi leszúrta társát.
Rövid idő alatt rendőrkézre került az a férfi, akit egy szombaton felfedezett emberölés elkövetőjének tartanak a hajdú-bihari nyomozók.
Öntudatos volt, nagy igazságérzettel, és a szabálysértéseket nem nézte el, még akkor sem, ha egy csinos hölgy próbálta levenni a lábáról a mosolyával – így jellemezték volt kollégái az Andornaktályán történt emberölést elkövető K. László törzsőrmestert, aki a XVI. kerületben dolgozott baleseti helyszínelőként. Ezzel együtt hangsúlyozták, a tettének semmi köze ahhoz, hogy rendőrként dolgozott, annak kizárólag az otthoni feszültség volt az oka.
A 40 éves férfi idén januárban egy nőt ölt meg szexuális indítékból a gyanú szerint. A nyomozás során bevallott egy korábbi gyilkosságot is: 2005-ben egy hajléktalant vert agyon. Azt az ügyet annak idején közigazgatási eljárás keretében vizsgálta a rendőrség.
A Debreceni Ítélőtábla szerdán jogerősen 13-ról 10 évre enyhítette annak a férfinek a börtönbüntetését, aki 2011-ben halálra késelte egy ismerősét Szabolcsbákán.
Kedd délután holtan találtak egy 74 éves asszonyt Budapesten, a police.hu közlése szerint gyilkosság történhetett.
A Heves megyei rendőrök előtt ismert volt T. György, aki a hvg.hu információi szerint "feldobott" náluk embereket, s aki - állítólag bedrogozva - december 6-án leszúrta saját hatéves fiát.