102 emelet magasra másztak: a Netflix dokumentumfilmjének extrémsportoló-influenszerei egy felhőkarcolón jegyezték el egymást
A páros rendszeresen mászik meg felhőkarcolókat kötél és biztosítófelszerelés nélkül. Most egy üzenetet is magukkal vittek.
A páros rendszeresen mászik meg felhőkarcolókat kötél és biztosítófelszerelés nélkül. Most egy üzenetet is magukkal vittek.
HVG
A kultikus Empire State Building építésénél és más sikeres projektek esetében követett minta lényege, hogy „gondolkodjunk lassan, cselekedjünk gyorsan” – mutat rá a világ vezető megaprojekt-szakértőjeként számon tartott Flyvbjerg Bent. Szerkesztett részlet a Megvalósítás hatékonyan című könyvből.
hvg.hu
Néhány évtizeddel korábban erőteljes földrengés rázta meg Alaszka környékét, amely földcsuszamláshoz, majd óriási hullámokhoz vezetett.
hvg.hu
1931. május 1-én adták át a világ egyik leghíresebb épületét, a New York-i Empire State Buildinget.
hvg.hu
Azzal, hogy mostantól megújuló energia működteti az épületet, annyival kevesebb szén-dioxid jut a légkörbe, mintha az összes New York-i háztartás egy hónapig nem kapcsolná fel a villanyt.
hvg.hu
Többek közt az Eiffel-torony és az Empire State Building fényei hunytak ki a közel 60 áldozatot követelő merénylet után.
hvg.hu
A katari állami beruházási alap (Qatar Investment Authority - QIA) 10 százalékos tulajdonrészt szerzett a világ egyik leghíresebb felhőkarcolóját üzemeltető cégben. Ezért 622 millió dollárt fizetett az egyébként összesen 330 milliárd dollár fölött diszponáló katari szuverén alap.
hvg.hu
Az egyik szomszédos épület tetején elhelyezett negyven óriási projektorral vetítették a kihalás szélén álló állatfajokat képeit a felhőkarcolóra. A természetvédelem és az állatvilág megőrzésére figyelmeztető akció felvételei között a nemrég lelőtt Cecil, az oroszlán óriási fényfotója is felbukkant.
hvg.hu
Veszélyeztetett madarak, tigrisek, medvék, tengeri állatok képeit vetítették a New York-i Empire State Building oldalára.
MTI
MTI
hvg.hu
Immár két Empire State Building található New Yorkban, a második azonban jóval szerényebb híres testvérénél, egy kilencemeletes bankszékházat neveztek el így a Broadwayn.
MTI
Bár nem az Empire State Building a legmagasabb épület New Yorkban, de kétségkívül a legikonikusabb. A Business Insider most olyan videót készített a felhőkarcolóról, amilyet még nem biztos, hogy láthattunk.
Az Empire State Building új fényjátékával is megünnepelték a július 4-ei függetlenség napját az Egyesült Államokban.
hvg.hu
Egy meg nem nevezett vevő több mint 2,1 milliárd dollárért venné meg a New York egyik legemblematikusabb épületét, az Empire State Buildinget. Egy másik kérő már ismert, ő alacsonyabb árat, 2 milliárd dollárt ajánlott.
hvg.hu
A New Yorkban született Alicia Keys két dalához szinkronizálva pompázott fényjátékban a 102 emeletes épület egy része - számolt be az AP.
hvg.hu
Többen megsebesültek egy lövöldözésben az Empire State Buildingnél pénteken New Yorkban, az elkövető életét vesztette - közölte a New York-i rendőrség.
MTI
MTI
hvg.hu
A New York jelképévé vált felhőkarcoló, az Empire State Building is az olimpiát, pontosabban a játékokon részt vevő nemzeteket ünnepli úgy, hogy minden este más-más ország zászlajának színeit ölti fel négy oldalán.
MTI
MTI
hvg.hu
Színesebb lesz a New York egyik jelképének számító Empire State Building fényjátéka, a megvilágítás ugyanakkor energiatakarékosabbá válik, mert LED-égőkre cserélik le az eddig használt izzókat.
MTI
Hétfőtől már az új World Trade Center épülete lesz a legmagasabb épület Manhattanben, akkor hagyja le magasságban az Empire State Buildinget. Az esemény alkalmából ünnepséget is rendeznek New Yorkban.
hvg.hu
Várhatóan a jövő hét elején búcsúzik New York legmagasabb épületének címétől az Empire State Building: a város egyik jelképének számító felhőkarcolót a 2001-es terrortámadással lerombolt ikertorony pótlására épülő új New York-i Világkereskedelmi Központ (One World Trade Center) utasítja maga mögé.
MTI
Boldog párok majdnem két évtizede kötnek házasságot Valentin-nap alkalmából az Empire State Building tetején, de idén először meleg párok is kimondták a boldogító igent az emblematikus New York-i épületben. New York a hatodik, és egyben legnépesebb szövetségi állam Amerikában, ahol engedélyezték a homoszexuálisok és leszbikusok házasságát.
MTI