#energiaital

Mit tud egy energiaital a kémián túl?

Energiaitalt dobott piacra a Coca-Cola, ez pedig remek alkalom volt, hogy kicsit körbenézzünk a polcokon, és elmerüljünk az energiaitalok tengerében. Beszabadultunk tehát egy boltba, és levettünk hat-hat (sima és cukormentes) energiaitalt, ezeket pedig – összesen hatan – vakon teszteltük és pontoztuk egy egytől tízig terjedő skálán. Persze, tudjuk, hogy a legtöbben nem az íze, hanem a hatása miatt fogyasztják ezeket, de azért az sem teljesen mellékes. Mi mindenesetre alaposan felpörögtünk, pedig mindegyikből csak egy kortyot ittunk. Voltak kellemetlen meglepetések is.












A „zsírvíz” válthatja az energiaitalokat?

Legalábbis ebben bízik a FATwater nevű termék előállítója, amely tulajdonképpen víz, és néhány csepp, a kókuszolajban is megtalálható összetevőből áll, amitől energikussá válik az ital fogyasztója, bár ez utóbbit szakértők megkérdőjelezik.


Mennyi koffeint iszunk meg az energiaitalokkal, instant kávékkal?

Kávék, instant kávékeverékek és energiaitalok koffeintartalmát vizsgálta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Egy energiaital akadt fenn a szűrőn: több volt a koffein benne, mint ahogyan az a címkén szerepelt. A hatóság felhívja a figyelmet, hogy felnőtteknek maximum 400 milligramm koffein napi fogyasztása nem okoz egészségi problémát, egy 25 kilogramm testtömegű gyermek esetében azonban egy kisebb doboz energiaital elfogyasztása is egészségi kockázattal járhat.


El sem hinné, miről árulkodhat a fagyi és az energiaital

Szomáliában a két évtizeden át tartó anarchia után kezd visszatérni az élet a normális kerékvágásba: legalábbis erről árulkodnak a fővárosban egymás után épülő toronyházak, szállodák, éttermek, a strandon késő estig dolgozó fagylaltárusok és az is, hogy a kelet-afrikai ország történetében először lehetőség van a bankkártyás fizetésre, illetve már energiaitalt is kapni - írta a dpa német hírügynökség.



Több százezer dollárt fizet a Monster a Beastie Boys-nak

Tavaly júniusban két év tárgyalás után a zenekarnak 1,7 millió dollárt ítélt oda a bíróság, a mostani perben csupán az ügyvédi- és perköltségekről volt szó. A Monster több Beastie Boys számot is felhasznált reklámaihoz, ám erre nem kapott engedélyt.



"Az energiaital nem szomjoltó üdítő"

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese szerint sok gyermek úgy tekint az energiaitalra, mint egy üdítőre, sok szülő pedig sportolás előtt adja gyermekének, pedig az energiaitalok akár életveszélyes tüneteket is okozhatnak.


Azzal állt elő a parlamentben, hogy tiltsák be az energiaitalt

Miközben van olyan, egykor piacvezető energiaitalunk, mely a radikális receptúraváltási kényszer miatt ma már pusztán üdítőitalnak minősül, a parlamentben egy DK-s képviselő azt kérdezte a kormánytól, hogy nem tiltaná-e be a termék kereskedelmét. Az Emmi köszöni szépen a felvetést, ígéri: megvizsgálja a lehetőséget.


Mégis veszélyes lehet az energiaital

Bár nemrég az uniós élelmiszerbiztonsági hatóság szakvéleménye nemrég az energiaitalok viszonylagos ártalmatlanságáról szólt, egy nemzetközi kardiológus csoport szerint a bennük található koffeinnek igenis vannak kockázatai.