A magyar állam 15 százalékos tulajdonosa lesz az Erste Bank magyarországi leányának, jelentették be hivatalosan. A bankadót elkezdi csökkenteni a kormány. Az EBRD is beszáll az Erstébe. Az Erste és a kormány viszonya ugyanakkor egyáltalán nem volt felhőtlen az utóbbi években.
Ma délután 4-től az Országházban egy dokumentumot ír alá, és sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor miniszterelnök, Suma Chakrabarti, az EBRD elnöke és Andreas Treichl, az Erste Bank vezérigazgatója. A privatbankar.hu azt írta, piaci pletykák szerint az állam és az EBRD 15-15 százalékos részt vehet az Erstében.
Az Erste és a Raiffeisen között felgyorsultak a megbeszélések arról, hogy az előbbi megvenné utóbbit vagy annak lakossági üzletágát, értesült a hvg.hu. Mindezt a magyar kormány sem bánná. Az Erste-csoport és a magyar leánybank vezetője nemrég a jegybank vezetésénél járt. Olyan nagy az összhang Orbánék és a velük szemben korábban kritikai hangnemet megütő Erste között, hogy az osztrák hátterű bank lehet a hitelintézetek közül az első, amely a kormány stratégiai partnere lehet hamarosan információnk szerint. Cikkünk megjelenése után az Erste közölte: nem tárgyalnak a Raiffeisen magyar leányának vagy lakossági üzletágának megvásárlásáról.
Kiírja az ügyfél nevét az Erste bankautomatája pénzfelvételkor – erre hívta fel a figyelmet a Délmagyarország egyik olvasója. Az Erste Bank szerint adatvédelmi szempontból semmi gond nincs a név megjelenítésével.
Az OTP Bank és az Erste Bank is mérlegeli a jogorvoslati lehetőségeket a forintalapú fogyasztói kölcsönszerződései egyoldalú szerződésmódosításainak tisztességességének bizonyításával kapcsolatban, és a K&H Bank is perindítást tervez – derül ki a banki válaszokból.
Az osztrák Erste Group és az osztrák Raiffeisen Bank International (RBI) szóvivője megerősítette, hogy megbeszéléseket folytatnak a magyar kormánnyal. A Raiffeisen azonban hangsúlyozta, hogy tárgyalásokról egyelőre nincs szó.
Jelenleg az osztrák Raiffeisen Bankkal és az Erste Bankkal tárgyal a kormány stratégiai együttműködésről, illetve az állami hitelintézeti portfólió kibővítéséről – nyilatkozta a Figyelőnek Lázár János, aki szerint az MKB és a Budapest Bank átvétele nem jelenti, hogy állami tulajdonban maradnak, három éven belül transzparens módon értékesíteni kell őket.
A pénzügyi válsággal összefüggésben végrehajtott tulajdonosváltozás kizárólag csoporton belüli részesedésátrendezést jelentett, a technikai jellegű átszervezés közvetlenül nincs hatással a bankcsoport irányítására és pénzügyi eredményére, így a társaság napi működésére sem – közölte az Erste Bank Hungary Zrt. a tőzsde honlapján.
A 2014 első kilenc hónapjára vonatkozó eredmény megfelel a nyár folyamán kiadott előrejelzésnek – közölte Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG vezérigazgatója. Ahogyan várható volt, az idei év első három negyedévében 1484,0 millió euró nettó veszteség keletkezett a banknál, pedig a 2013-as azonos időszakban még 430,6 millió eurós nyeresége volt.
Egyre nagyobb a magyarországi vállalkozások hitelfelvételi kedve, az Erste Bank közelmúltban végzett, 1700 vállalatvezető bevonásával lezajlott felmérése, valamint a bankhoz beadott hitelkérelmek száma egyaránt ezt mutatja. A kis- és középvállalkozások fejlesztési hajlandósága is egyre nő, beruházást és átfogóbb fejlesztéseket a megkérdezett vállalatvezetők 44 százaléka tervez.
Az Erste Bank Hungary Zrt. magyar állam ellen indított devizahiteles perében másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett határozatában két hiteltermék kivételével - amelyekre nem vonatkozik a jogszabály - helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. Az elsőfokú döntés szerint nem feleltek meg a tisztességesség kritériumainak a pénzintézet által rögzített általános szerződési feltételek (ászf).
Lerontotta a K&H Bank és az Erste Bank osztályzatait csütörtökön a Fitch Ratings, amely a lépést azzal indokolta, hogy Magyarország esetében a bankrendszert érintő kormányzati intézkedések miatt átértékelte a banki és a szuverén kockázatok közötti kapcsolatot. A CIB Bank besorolásának kilátását viszont negatívról stabilra javította.
Másodszor tárgyalt az Erste Group vezérigazgatójával Orbán Viktor kormányfő szeptember utolsó napjaiban – értesült a Magyar Nemzet. Forrásuk szerint a devizahiteles-csomag terhei lehettek terítéken, de szóba kerülhetett a pénzintézet esetleges kivonulása is.
Mint eddig számos pénzintézet esetében, a bíró most is hangsúlyozta: az általános szerződési feltételeknek minden, a közelmúltban elfogadott devizahiteles törvényben foglalt elvnek meg kell felelniük. Mivel ezen kitételnek a kölcsönszerződések egyoldalú módosításra vonatkozó kikötései nem tettek eleget, így azok tisztességtelenek és érvénytelenek. A KDB Bank Európa Zrt. ügyében szeptember 19-re halasztották a döntést, a Merkantil Car és Gépjármű Lízing Zrt. perét 24-ére halasztották.
A héten 19 per elsőfokú tárgyalásával folytatódtak a devizahiteles perek a Fővárosi Törvényszéken, amely az ügyek többségében - beleértve a nagyobb bankok közül az Erste, a K&H, az MKB, és a Raiffeisen keresetét, szeptember elejére halasztotta a döntéshozatalt.