Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#euroovezet

MTI Gazdaság

Csökkent az euróövezeti kiskereskedelmi forgalom

Az Eurostat csütörtökön közölt adatai szerint az előző hónaphoz képest 0,6 százalék volt a forgalomcsökkenés, az egy évvel korábbival összevetve pedig 0,9 százalék volt a visszaesés. Elemzők 0,5 százalékos növekedést vártak havi szinten, míg éves összevetésben 0,2 százalék emelkedést.

MTI Gazdaság

Finnország ellenzi euróövezeti kötvények kibocsátását

A finn miniszterelnök ellenzi közös euróövezeti kötvények kibocsátását, mivel az arra kényszerítené az erősebb euróövezeti államokat, hogy a tékozló államokkal együtt cipeljék azok terheit - mondta Mari Kiviniemi finn miniszterelnök pénteken, a Sky News brit tv-csatornának adott interjúban.

MTI Gazdaság

Elemzők: jobb világgazdasági előrejelzés, de az euróövezet még veszélyben

A vártnál jobb amerikai és euróövezeti - főleg németországi - gazdasági teljesítmény hatására jelentősen javították az idei világgazdasági növekedésre adott előrejelzésüket londoni pénzügyi elemzők, akik szerint ugyanakkor az euróövezeti adósságválság továbbra is komoly kockázatokat hordoz, sőt az euróövezet fennmaradása sem vehető bizonyosra.

MTI Gazdaság

Segített a lengyeleknek az euróövezet válsága

Az eurózóna adósságválsága segítette Lengyelország gazdaságát, mivel a kockázatkerülő befektetők lengyel papírokat vásároltak, miközben a kormány és a jegybank között egyre jobb a kapcsolat - jelentette ki Dominik Radziwill, lengyel pénzügyminiszter-helyettes a bécsi Euromoney konferencián.

MTI Gazdaság

Londoni elemzők: Kelet-Európának nem lenne feltétlenül rossz az euróövezet felbomlása

Rövid távon nagyon megszenvednék a közép-kelet-európai euróvárományos tagjelöltek az euróövezet felbomlását, ám hosszú időtávlatban a következmények nem lennének feltétlenül olyan rosszak, mint ahogy első pillantásra tűnik. A valutaunió szétesése előbb-utóbb akár "nettó pozitív" fejleménynek is bizonyulhatna a keleti EU-térség számára - vélekedtek csütörtökön megjelent elméleti elemzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

MTI Gazdaság

Meghaladta a várakozásokat az euróövezet ipari termelése

Az euróövezet országainak ipari termelése tavaly novemberben 1,2 százalékkal nőtt októberhez és 7,4 százalékkal 2009 novemberéhez képest, elemzők havi szinten 0,5 százalékos, éves összevetésben 5,8 százalékos bővülésre számítottak.

MTI Gazdaság

Matolcsy euróövezetet még nem, de GDP-növekedést szeretne

Magyarország nem siet csatlakozni az euróövezethez - idézte a Reuters Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert csütörtökön. Előbb fenntartható alapokra építve csökkenteni akarja a költségvetés hiányát, mérsékelni akarja az adósságot és biztos alapokra akarja helyezni a gazdaságot - jelentette ki.

MTI Gazdaság

Bővül az euróövezet, új tag szombattól

Szombattól az euróövezet tizenhetedik tagjává válik Észtország, ezzel az Európai Unió közös pénzét használó térség lakóinak száma 330 millió fölé emelkedik - emlékeztetett pénteken Brüsszelben kiadott közleményében az Európai Bizottság.

MTI Gazdaság

Nőtt a pénzkínálat az euróövezetben

Az elmúlt évben tapasztalt legnagyobb mértékben bővült a tágan értelmezett pénzmennyiség (M3) az euróövezetben Novemberben, derül ki az Európai Központi Bank (ECB) szerdán nyilvánosságra hozott adataiból.

Zentai Péter Vélemény

Halló, Stratfor! Orbánt dicséri az amerikai agytröszt

Mi, magyarok tényleg inkább járjuk a magunk külön pénzügyi-gazdasági-katonai útját? E kérdésekre határozott igennel felel az egyre nagyobb nemzetközi figyelemnek örvendő globális hírszerző agytröszt, a texasi székhelyű Stratfor vezető analistája, Marko Papic. A Stratfor legfrissebb elemzéseinek készítői egyenesen eltanácsolják Magyarországot az eurótól, attól, hogy a németek (a Stratfor által vélt) hegemóniája alá kerüljenek.

1
30 31 32 33 34
41
Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Kockázatos lenne a Balatonra a szemesi luxuslakóparkhoz tervezett belső tó

Kockázatos lenne a Balatonra a szemesi luxuslakóparkhoz tervezett belső tó

Az iskola bejáratánál állt meg a szíve egy 16 éves lánynak Szarvason

Az iskola bejáratánál állt meg a szíve egy 16 éves lánynak Szarvason

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

Beperelte egy utasát a Ryanair, aki miatt meg kellett szakítani az egyik járat útját

Beperelte egy utasát a Ryanair, aki miatt meg kellett szakítani az egyik járat útját

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.