Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A vártnál jóval nagyobb mértékben élénkült januárban az euróövezeti gazdaság kétharmadát adó szolgáltató szektor a csütörtökön megjelent adatok szerint.
A Markit gazdaságkutató cég szolgáltatóipari beszerezési menedzser indexe 55,9 pontra emelkedett a decemberi 54,2 pontról. Az előzetes számítások alapján jóval kisebb érték, 55,2 pont volt várható. A bankoktól vendéglőkig közel 2 ezer vállalkozás beszerzési menedzserének megkérdezése alapján számított mutató 50 pont felett növekedését jelez, 50 pont alatti pedig csökkenést. A legnagyobb mértékben az új megbízások, szerződések állományának alakulását jelző mutató javult, az index 2007 augusztusa óta nem látott mértékben nőtt, a decemberi 53,9 pontról 55,9 pontra.
Az összefoglaló adatok alapján a szolgáltató szektor az egész euróövezetben élénkül, a számok azonban eltakarják a 17 országból álló zónán belüli eltéréseket: a tagországok szerinti bontás azt mutatja, hogy Németországban rekord közeli a bővülés, Spanyolországban és Olaszországban viszont csökken az ágazat teljesítménye. A korábban közölt feldolgozóipari beszerzési menedzser mutatóval egybedolgozott, a két szektor teljesítményét együtt mutató összetett index 57 pontra emelkedett a decemberi 55,5 pontról, és jóval meghaladta az előzetesen kalkulált 56,3 pontot. Az adatok három éve nem látott lendületet mutatnak, 2011 így igen biztatóan indult - mondta Chris Williamson kutatásvezető.
Ugyanakkor a foglalkoztatás alakulását jelző index a harmadik hónapja gyengült, 52,1 pontra esett a decemberi 52,5 pontról, ami azt vetíti előre, hogy januárban sem csökken a hivatalos euróövezeti munkanélküliségi ráta, amely az Eurostat kedden kiadott jelentése szerint decemberben 10 százalékon állt, nem változott az előző hónaphoz képest. A beszerzési menedzserek megkérdezése alapján számított indexek előnye, hogy gyorsabban elkészülnek, mint az állami statisztikai hivatalok hatalmas adattömegen alapuló elemzései, mégis pontosan mutatják az adott ágazat helyzetét és kilátásait. Elemzők, befektetők, vállalati és kormányzati döntéshozók ezért nagy figyelemmel követik az adatok változását.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.