Norvégia tegnap uniós diplomatáknak tartott tájékoztatót a magyar kormány magatartásáról. Izzasztó meghallgatás vár a magyar biztosjelöltre, de várhatóan nem a vám-, és adóügyeket kapja majd Navracsics.
Nem hivatalos listát hozott nyilvánosságra a Reuters kedd este arról, melyik ország képviselője milyen posztot kaphat az új Európai Bizottságban. Eszerint a két legfontosabb tisztség Németországhoz (kereskedelem) és Belgiumhoz (versenypolitika) kerülhet. Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter a vámügyek biztosa lehet. A brit hírügynökség ugyanakkor megjegyzi: a lista még változhat.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint lehetséges, hogy az Európai Bizottsághoz fordul a magyar kormány a Norvégiával kialakult vita miatt. Azért annyira nem lelkesen vennénk igénybe a brüsszeli segítséget, mert Lázár úgy fogalmazott: "valószínű, hogy erre fogunk ráfanyalodni". Lázár nem válaszolt arra a kérdésre, hogy túlzónak tartja-e a hétfői rendőri akciót az Ökotárs és a Demnet ellen, szerinte ezt a rendőrségtől kellene megkérdezni.
Orbán Viktor csütörtökön kapja meg Barrosótól az Európai Bizottság és Magyarország közötti partnerségi megállapodás dokumentumait. Az EB leköszönő elnöke ezért Budapestre jön.
Egy cseh liberális EP-képviselő, Pavel Telicka fordult az Európai Bizottsághoz a tusnádfürdői beszéd ügyében – tudósított legalábbis a DK két brüsszeli képviselője.
Az Európai Bizottság energiaügyekért felelős német biztosa szerint Európa nem veszi elég komolyan az ukrán válságot. "Nem tudtam elképzelni, hogy Putyin elnök hamis információkat, hazugságokat és fegyvereket vet be. Most már viszont nem zárom ki a legrosszabb eshetőségeket sem" – fogalmazott.
Az Európai Tanács elnökévé első közép-európaiként megválasztott Donald Tusk várhatóan szeptemberben mond le jelenlegi pozíciójáról, a lengyel kormányfői tisztségről.
Egy neve mellőzését kérő uniós diplomata szerint az Európai Bizottság már szerdai ülésén elfogadhatja a javaslatot, amely akár már másnap a tagállamok képviselői elé kerülhet.
Európának le kell vonnia a tanulságokat a második világháborúból, és az európai és transzatlanti együttműködésnek gyakorlati dimenziót kell adni – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök hétfőn hajnalban a második világháború kitörésének 75. évfordulóján rendezett gdanski emlékünnepségen.
Partnerségi megállapodást kötött pénteken az Európai Bizottság és Magyarország, amely 21,9 milliárd euró beruházás előtt nyitja meg az utat 2014 és 2020 között.
Az Európai Bizottság európai munkanélküli segélyalap kialakításán dolgozik. Andor László szociális biztos javaslata szerint az utolsó jövedelem negyven százalékára rúgna – milyen kár, hogy csak az euróországokban vezetnék be, így Magyarországra ez nem lenne érvényes.
Többmilliós „ingyenpénzt” ígért a kampányban a Fidesz a fiatal vállalakozóknak, de a már két éve futó program a választások után megtorpant. A felhívásra jelentkező 1600 vállalkozó hónapok óta arra vár, hogy a kormány végre eldöntse, kinek a pályázatát támogatja. A minisztériumnál „kilincselő” fiataloknak eddig be kellett érniük egy automatikus rendszerüzenettel: köszönik a türelmüket.
Beszántott magán-nyugdíjpénztári megtakarítások ide, adósságcsökkentő alap oda, nagy kormányzati fogadkozások amoda, mostanra majdnem rekordszintre, több mint 25 ezer 400 milliárd forintra emelkedett a magyar államadósság. A kormány éveken át hangoztatott retorikája szerint az államadósság ellenség, az erre épülő gazdaságot az első szélroham romba dönti. 2020-ig a jelenlegi szinten ragadhat az államadósság, a kabinet most issza meg az elmúlt négy év váratlan húzásainak a levét, a paksi bővítésre felvett hitel pedig csak nehezíti a helyzetet.
A július 31-i határidőig négy ország nem közölte hivatalosan, kit jelölnek az Európai Bizottságba. Jean-Claude Juncker elnök szóvivője szerint a testület felállítása késhet, mert a tagállamok túl kevés nőt jelöltek.
Megduplázta az eddig meghirdetett támogatás összegét, így már 4 millió eurót szán az ebolajárvány megfékezésére az EU. A pénzből a betegségben érintetek egészségügyi ellátásának javítására is jut.
Az Európai Bizottság alelnöke ma blogján a magyar sajtószabadságért aggódott, csaknem két hónappal a reklámadó bevezetése után - adta hírül a hétfő esti RTL Híradó. Ezen kívül szó volt Seszták Miklós gyanús aláírásairól, a felcsúti stadionról és egy egyeztetés nélkül engedélyezett koridegen turisztikai központról is.
Az Együtt-PM az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott beszéde miatt, amelyben a kormányfő azt mondta, szakítani kell a liberális társadalomszervezési elvekkel és módszerekkel.
A spanyol központi bank az eddiginél némileg derűlátóbban ítéli meg a gazdaság idei és jövő évi teljesítményét részben annak a hatására, hogy nő a spanyol termékek iránti külföldi kereslet.