#Európai Unió

Fülke: Nincs értelme hepciáskodni most az Európai Bizottsággal

A Katar-gate és az Erasmus-ügy óta a magyar kormány megint felemelte a hangját Brüsszellel szemben – de mi értelme van ennek, ha továbbra is messze van a kasszakulcs, és rengeteget kell még tenni azért, hogy elforduljon a zárban? Erről beszélgettünk Arató Lászlóval, az EUrologus szerzőjével.

















Hárommilliárd eurót utalt az EU Ukrajnának

Kedden reggel az Európai Bizottság elutalta Ukrajnának a tavaly év végén elfogadott 18 milliárd eurós hitel első részletét, 3 milliárd eurót. Erről Ursula von der Leyen, a testület elnöke beszélt Davosban, a Világgazdasági Fórumon, de ezzel párhuzamosan az Európai Parlament plenáris ülésén is bejelentette Maros Sevcovic bizottsági alelnök.


Az Orbán-kormánynak a svéd elnökség alatt sem lesz könnyű dolga az EU-ban

Januártól Svédország látja el az Európai Tanács féléves elnökségét. Az új elnökség fő prioritásait Ulf Kristersson svéd miniszterelnök ismertette az Európai Parlamentben. A kiemelt célok között Ukrajna támogatása, az EU versenyképességének növelése és a zöld átállás mellett a demokrácia és jogállamiság védelme is helyet kapott, így ez is gyakran lesz az EU asztalán a következő hat hónapban.